25 a nem vagyoni kár megtérítése iránti követelések elbírálásának egyes kérdései a polgári peres eljárásban a nem vagyoni károk megté

25
A nem vagyoni kár megtérítése iránti követelések elbírálásának egyes
kérdései a polgári peres eljárásban
A nem vagyoni károk megtérítése iránti követelések elbírálásának
gyakorlatában minden egyes területnél fellelhetőek olyan visszatérő és
megoldandó kérdések, amelyek kifejezetten az adott ügycsoportot
jellemzik. Terjedelmi okokból sincs lehetőség arra, hogy az egyes
személyhez fűződő jogok speciális, kizárólag az adott jogot
(jogcsoportot) érintő vitás kérdésekre is kitérjek, ami azért sem
lenne indokolt, mert a Fővárosi Ítélőtábla ügyelosztása alapján több
tanács kifejezetten ezeknek a pertípusoknak az elbírálására
szakosodott. Ez a munka a nem vagyoni károk érvényesítésével
kapcsolatos perek elbírálásának – elsősorban az eljárásjog
szempontjából felmerülő – problémáit igyekszik a teljesség igénye
nélkül felvetni, az adott kérdéshez értelemszerűen hozzátéve a téma
előterjesztőjének gondolatait.
* * * * * * * * * * * * * * *
Az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI.1.) AB határozata (a továbbiakban: AB
határozat) folytán megsemmisített rendelkezések további
alkalmazhatatlanságának következményeként a Polgári Törvénykönyvről
szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 355. § (1)
bekezdésének módosításával a nem vagyoni kár a kárfogalmak egyik
elemévé vált, melynek a vagyoni károktól való megkülönböztetését a
személyiséget ért sérelem pénzbeli egyenértékkel nem ellensúlyozható
sajátossága indokolja. A jelenleg hatályos Ptk.-ban a nem vagyoni
károkra vonatkozó rendelkezésekkel – az alapját képező utaló szabály
{Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pont} mentén – mindössze két helyen
találkozunk ( 355. § (1) és (4) bekezdés), amelyek alkalmazása
számtalan értelmezési kérdés forrásává vált. Meglátásom szerint ezt a
folyamatot a nem vagyoni kártérítést 2014. március 15-étől felváltó
sérelemdíj sem állítja meg, hiszen a személyiségi jogok megsértésével
okozott sérelem és az ahhoz rendelt polgári jogi jogkövetkezmény
közötti kapcsolat szempontrendszere ugyanolyan széleskörű és változó
ténybeli alapokon nyugvó mérlegelésre ad lehetőséget, mint a nem
vagyoni kár mértékének megállapítása.
A személyiséget ért sérelem a külvilág számára sokszor nem
érzékelhető, míg annak tartóssága csak megbecsülhető, így a kárpótlás
mértékéhez szükséges szempontok kialakítását a jogalkotás lényegében a
bíróságok feladatává tette. Ennek a hosszú évtizedekre visszanyúló
előzményei közül a jogalkalmazás szempontjából az 1953-ban meghozott
III. Elvi Döntésnek, a Legfelsőbb Bíróság 16. és 21. számú
Irányelveinek és a mai joggyakorlatot alapvetően meghatározó AB
határozatnak van jelentősége, mert a polgári jog egyéb
jogintézményeivel szemben a személyiségi jog védelmének a magánjogban
kidolgozott előzményei jellemzően nem adnak olyan értékű támpontot
annak megismeréséhez, mint a klasszikus magánjogi jogviszonyoknál. A
technika ugrásszerű fejlődésével – ezek elsődleges hatásaként az
információáramlás rohamos felgyorsulásával – a jogvédelem tárgya, a
személy az elmúlt évtizedekben fokozottabban kiszolgáltatottá vált,
ezáltal a védelem igénye felértékelődött. Ettől függetlenül meg kell
említeni, hogy a nem vagyoni kárt az 1914. évi XIV. Törvénycikk
(Sajtótörvény) is szabályozta, míg az általános személyiségi jog
elismerése az 1928. évi Magánjogi Törvényjavaslat 107-108. §-ában már
megtalálható, és a nem vagyoni károk megtérítése a 1114. §-ban
általános polgári jogi szabályként jelenik meg. Az Elnöki Tanács
1952-ben hatályon kívül helyezte azokat az elvi határozatokat, amelyek
a nem vagyoni károkért járó kárpótlásokra vonatkoztak, és a III. számú
Elvi Döntés a jogintézményt megszüntette. Ezt követően az 1977. évi
IV. törvény (Ptk. Novella) hatályba lépéséig a nem vagyoni kártérítés
ezzel a terminológiával nem volt használható függetlenül attól, hogy a
jogalkalmazók a III. számú Elvi Döntés iránymutatásait felhasználva az
eszmei károkat a vagyoni károkra irányadó általános kár szabályainak
alkalmazásával kísérelték meg elbírálni.
A Ptk. Novella hatálybalépését követően a 16. és 21. számú Irányelv
alakította a bírói gyakorlatot, majd az Alkotmánybíróság a Ptk. 354.
§-át megsemmisítve a határozata indokolásában tartalmi keretet adott a
nem vagyoni károk megtérítése iránti követelések elbírálásához. A
bíróságok a nem vagyoni kár fogalmi behatárolásához szükséges
támpontokat azóta is ebből merítik, sok esetben az ítéletük
indokolásában is hivatkoznak rá.
Elmondható, hogy a jogintézmény egészére teljesen egységes gyakorlatot
kialakítani nem lehet függetlenül attól, hogy mind a jogalkalmazással,
mind a jogalkotással szemben folyamatos várakozás kísérte ennek
alakulását és egzakt behatárolását. Mindezt gátolja, hogy a sérelem a
szubjektumban állandósul, így annak ellensúlyozására a kár mértékét
sem lehet objektív szempontokhoz kötni. A személyiség bármilyen súlyú
megsértése az ember egész életére kihatással lehet úgy, ahogy ezt csak
a sérelmet szenvedett személy tudja megélni. Ettől függetlenül a
jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvárja a kiszámítható
jogalkalmazást, ugyanakkor a bíróságokkal szemben támasztott alapvető
követelmény, hogy döntésükkel az alanyi jog sérelme, a személyhez
fűződő jogok megsértése esetén is tényleges jogvédelmet nyerjen,
egyúttal a jogsértőket is visszatartsa a sérelmet okozó
magatartásoktól. Nincs még egy olyan jogintézmény a polgári jogban,
amely a bírónak ilyen mértékű szabadságot ad a mérlegelésben, és
mindez értelemszerűen csak fokozza a jogalkalmazónak azt a
felelősségét, hogy a pénzben mérhetetlen személyiségi jogok sérelme ne
maradjon következmények nélkül.
A jogalkalmazó a kárt olyan hátrányként definiálja, amely a káresemény
előtti és az azt követő negatív változásokban a külvilág számára
valamilyen módon kimutatható. Következik mindez a kár kompenzációs
tartalmából és a nem vagyoni kártérítésnek a Ptk.-ban megfogalmazott
rendszertani elhelyezkedéséből, ezáltal a vagyoni károkkal egyező
szempontrendszeréből. Egyrészt a Ptk. 355. § (1) bekezdése rendelkezik
arról, hogy a kárért felelős személy a károsult nem vagyoni kárát is
köteles megtéríteni, másrészt a (4) bekezdés szól arról, hogy
kártérítés címén – egyebek között – azt a kárpótlást kell megtéríteni,
amely a károsultat ért nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy
kiküszöböléséhez szükséges. A nem vagyoni hátrány kiküszöböléséhez
szükséges kártérítés értelemszerűen felmerülhet a vagyoni kár
fogalmába tartozó költségként, azonban a pénz nem tud az alapjául
szolgáló eszmei sérelem mértékegységévé válni, így az annak
kiküszöböléséhez vagy csökkentéséhez szükséges érték sem határozható
meg.
A nem vagyoni kártérítést keletkeztető jogviszonynál a joghatást
kiváltó tény a sérelmet szenvedett fél személyét érintő külső
beavatkozás. A polgári jogi szabályozás lényeges sajátossága, hogy
egyedileg vagy csoportosan meghatározza a védelemben részesített
alanyi jogokat, megköveteli ezeknek a jogoknak tiszteletben tartását,
valamint azt, hogy mindenki tartózkodjon a megsértésüktől.
Megsértésükkel a jogi norma által védett alanyi jog jogosultja és
mindenki más között az állandósult abszolút hatályú jogviszony a
sérelmet szenvedett fél és a jogsértő között relatív szerkezetűvé
válik. Megsértésüket a jogalkotó jogkövetkezményekkel szankcionálja
azáltal, hogy a jogérvényesítésre lehetőséget nyújtva közhatalom útján
gondoskodik védelmükről, míg a sérelmet szenvedett fél a közhatalom
segítségével bíróság útján, végrehajtási kényszerrel szerezhet
jogvédelmet. Ennek kereteit biztosítja a polgári peres eljárás és az
alanyi jog védelmének a polgári jog által igénybe vehető eszköze, a
polgári kereset, míg a jogvédelem hatékonysága az eljáró bíróságok
szakértelmén múlik. Az elmúlt évtizedekben a bíróságok a szűkre
szabott és ellentmondásoktól sem mentes jogszabályi keretek között –
az érintett időszak sajátos problémáihoz igazodva – próbáltak
megoldásokat keresni és kialakítani azokat a szempontokat, illetőleg
szempontrendszereket, amelyek segítségével a bírósághoz forduló
személyek részére kiszámíthatóbbá vált az ítélkezés. A jogintézménynek
a kártérítés rendszerében való elhelyezéséből adódóan a hátrányt és a
hátrány kiküszöböléséhez szükséges értéket megkísérelték
materializálni, de a döntéseket végigkísérve az tapasztalható, hogy a
jogsértés ténye és a megítélt nem vagyoni kár mértéke között a
szempontok felsorolásán kívül mélyebb logikai összefüggést – főképp a
jogintézmény sajátosságából eredően – nem lehet kimutatni, így a
marasztalási összegeket iránymutató dogmatikai érvrendszerrel nehéz
alátámasztani.
A 2014-ben hatályba lépő Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V.
törvény (új Ptk.) kodifikációjában részt vevő szakemberek, köztük
neves jogtudósok a bíróságok jogalkalmazó tevékenységének legmagasabb
szintű elismerésével vették figyelembe azokat az elveket és
szempontokat, amelyekkel a bíróságok időről időre a jogalkotás által
nyújtott követelményeknek megfelelően igyekeztek ezt a jogintézményt
olyan tartalommal megtölteni és az élő alkalmazott jogot formálni,
amely a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményeinek
megfeleltethető, azonban azt az AB határozat által is megfogalmazott
logikai ellentmondást nem tudták igazán feloldani, hogy a kártérítési
jogon belül nem értelmezhető személyiséget ért sérelem vagyoni
mércével nem mérhető, és a nem vagyoni kártérítést az elszenvedett
sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásával, az elszenvedett sérelemhez
képest másnemű előny nyújtásával lehet megközelíteni. A bírák az AB
határozatot jogértelmezési forrásnak tekintették, és amellett, hogy a
jogintézmény rendszertani elhelyezéséből fakadóan a követelések
elbírálása nem vált le a kártérítés általános szabályairól, ez a
felfogás alapvető hatást gyakorolt a jogalkalmazásra. A nem vagyoni
kár megtérítését így az elmúlt évtizedek jogalkalmazásában is
elsősorban a kompenzációs szemlélet jellemezte függetlenül attól, hogy
a jogirodalomban ennek szempontrendszere sokkal szélesebb körű.
Mindezeket figyelembe véve próbáltam kísérletet tenni arra, hogy a nem
vagyoni kár megtérítése iránti követelések elbírálásának a bíróságok
gyakorlatában felmerült egyes kérdéseit elsősorban az eljárási jog
rendszerében a teljesség igénye nélkül összefoglaljam, azonos
szempontok szerint összehasonlítva, hogy a sérelemdíj bevezetése
milyen további megoldási lehetőségeket nyújthat.
A nem vagyoni kár megtérítése iránti keresettel szemben támasztott
eljárásjogi feltételek
A keresetlevél tartalma {Pp. 121. § (1) bekezdés c) és e) pontjai}
A kérelmekhez való kötöttség (Pp. 3. § (2) bekezdés és 215. §) folytán
a keresetlevélben az érvényesíteni kívánt jogot és a bíróság döntésére
irányuló határozott kereseti kérelmet olyan pontosan kell megjelölni,
hogy az annak alapján meghozott döntés anyagi jogerejének tárgyi és
személyi hatályához kétség ne fűződjön (Pp. 229. § (1) bekezdés). A
marasztalás iránti keresetnél a Pp. 121. § (1) bekezdés e) pontjának
teljesítése kevesebb bizonytalanságot hordoz, mint a Pp. 121. § (1)
bekezdés c) pontja.
A kártérítési jogviszony alapján a kárért felelős személy helyzetére a
szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat
kell alkalmazni (Ptk. 360. § (2) bekezdés). A károsult mint a
késedelmes teljesítés jogosultja a marasztalási keresettel a Ptk. 360.
§ (2) bekezdése alapján irányadó Ptk. 300. § (1) bekezdése értelmében
kártérítés címén követelheti azt a kárpótlást is, amely az őt ért nem
vagyoni hátrányának csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges
(Ptk. 355. § (4) bekezdés). A pénzbeli kártérítés teljesítésének
követeléséhez való jog meghatározása ezáltal általában nem okoz
értelmezési nehézséget. A jogsértés előadása a Pp. 121. § (1) bekezdés
c) pontjának második fordulata szerint megkívánt ténybeli alap
fogalmába tartozik. A kárkötelmet keletkeztető tény a személyhez
fűződő jogok megsértése (Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pont), ezért
elsődleges fontosságú, hogy a keresetlevél elbírálásánál mit várunk el
a féltől az érvényesíteni kívánt jog tartalmi meghatározásánál.
A fél értelemszerűen nem köteles tárgyi keresethalmazatként a
jogsértés megállapítására irányuló külön nevesített megállapítási
keresetet indítani, de mindez nem mentesíti a kérelem ténybeli
alapjának, azaz a kárkötelmet keletkeztető jogsértésnek, és ezen belül
a megsértett személyhez fűződő jogának megjelölése alól, amelyet úgy
kell előadnia, hogy az eljáró bíróságnak ne legyen kétsége, a fél mely
jogosultságának megsértése folytán kér jogvédelmet. Ha mindez a fél
tényállításából (pl. személyi sérülés) kétséget kizáró módon
megállapítható, a jog pontos megjelölésének hiánya okán a keresetlevél
további kiegészítésre nem szorul. Előfordul azonban, hogy a fél a
jogsértést állítva megjelöl ugyan tényeket, de az érvényesített jog és
a tények közötti tartalmi összefüggés hiánya már a tényállításból
kitűnik, vagy a fél által leírtak nem valósíthatják meg a személyhez
fűződő jogok sérelmét. Ha a közölt tények a fél által érvényesíteni
kívánt jogra félreérthetetlenül rávilágítanak, a tartalmi
ellentmondások már a kérelemnek olyan érdemi szempontjai, amelyek az
érvényesített jog fennállásának eldöntése és nem a keresetlevél
hiányossága körébe tartoznak.
A marasztalás iránti határozott kereseti kérelem alapjául előadott
tények körében az ellenérdekű fél magatartásával okozati
összefüggésben állított jogsértés megjelölésével (függetlenül a
megsértett személyhez fűződő jog pontos meghatározásától) ellátott
keresetlevél hiánypótlásra nem szorul, más kérdés, hogy ha – tartalmi
ellentmondás vagy az állított jogsértés személyhez fűződő jellegének
hiánya miatt – a tényállításból önmagában sem következik a kereset
teljesítésének lehetősége, a felperes által érvényesített jogról – a
Pp. 3. § (4) bekezdését alkalmazva további szükségtelen bizonyítási
cselekmény elrendelése nélkül – érdemben kell dönteni.
Az új Ptk. 2:52. §-a a személyiségi jog megsértésével okozott nem
vagyoni sérelem jogkövetkezményeként érvényesíthető sérelemdíjat
leválasztotta a kárfogalmakról, mentesítve a sérelmet szenvedett
személyeket a jogsértéssel okozati összefüggésben bekövetkezett
hátrányok bizonyítása alól (2:52. § (2) bekezdés) amellett, hogy a
személyiségi jogaiban megsértett fél a jogsértőtől vagyoni kára
megtérítését is követelheti (2:53. § és 6:522. § (2) bekezdés).
A sérelmet szenvedett fél tehát az új szabályozás szerint is
marasztalási keresettel érvényesíthet jogot, amelynek ténybeli alapja
– azonosan a nem vagyoni kár iránti követeléssel – a személyiségi jog
megsértése. A jogintézmény változása folytán a jogsértés tárgya – a
korábbiakkal ellentétben – megnevezésre került, amely várhatóan előre
vetíti a jogalkalmazóknak azt az elvárását, hogy a sérelmet szenvedett
fél a követelésének ténybeli alapjaként a megsértett személyiségi
jogát megjelölje.
A Pp. 37. §-ában szabályozott vagylagos illetékességi ok
alkalmazhatóságáról
A Pp. 37. §-ában megengedett választási lehetőség a károkozás és a kár
bekövetkezésének földrajzilag behatárolható helyét feltételezi. A
személyiségi jogot ért sérelem azonban nem feltétlenül köthető
földrajzi helyhez, mert a nem vagyoni sérelem sok esetben a személy
belső világát, pszichikai állapotát érinti, és időben is elválik a
károkozó magatartástól; ilyenkor a vagylagos illetékességi szabály nem
alkalmazható. Mindezt az ún. hozzátartozói károk bekövetkezésének
földrajzilag behatárolhatatlan helye önmagában is alátámasztja.
A követelés időelőttisége mint feltételezett perakadály
A polgári jogi kötelmi jogviszonyokban a követelés keletkezése és
annak esedékessége elválhat egymástól, mert a követelés keletkezése az
alapul szolgáló jogviszony olyan tartalmi eleme, amelynek esedékessége
szerződéses jogviszony esetén a teljesítési határidő lejártától függ,
és ettől kezdődően nyílik meg a jogosultság a teljesítés követelésére.
Kártérítési jogviszonynál azonban a kötelmet keletkeztető tény a
károsodás bekövetkezése (Ptk. 360. § (1) bekezdés), és a kárért
felelős személy helyzetére a szerződés teljesítésében késedelmes
kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni (Ptk.
360. § (2) bekezdés). A károsodás bekövetkezése és az arra vezető
magatartás előadása a keresettel érvényesített jog alapjául szolgáló
olyan joghatást kiváltó tények állítása, amelyek valóságtartalmának
megállapítása nem a követelés esedékességét, hanem a felperest
megillető anyagi jog fennállását határozza meg. Így a kár mint
joghatást kiváltó tény bekövetkezésének hiánya nem a kártérítési
követelés esedékességét, hanem a kár megtérítése iránti jog
fennállását – a kérelem érdemi elbírálását – érinti. Miután a kár
bekövetkezése és annak esedékessége a fentiek alapján időben nem
válhat el egymástól, nem létezhet olyan követelés, amelynek
időelőttisége okán a Pp. 130. § (1) bekezdésének f) pontja, illetőleg
erre utalással a 157. § a) pontja alkalmazható.
Az új Ptk. 2:52. §-a értelmében sérelemdíj a személyiségi jog
megsértésének ténybeli alapján követelhető, és a kötelezés
feltételeire a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni; így
az időelőttiségre vonatkozó fenti megállapítások az új Ptk.-val
hatályba lépő sérelemdíjra is értelemszerűen irányadók.
A Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja
Ha a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog
iránt a per már folyamatban van, vagy annak tárgyában már jogerős
ítéletet hoztak, a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell
utasítani.
A Pécsi Ítélőtábla részletesen foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy ha
ugyanazon káreseménnyel okozati összefüggésben időben később újabb kár
(következményi kár, illetőleg állapotrosszabbodás) keletkezik, azonban
a kárbehatás, valamint az ebből eredő egyes károsodások észlelése
időben külön-külön elválik egymástól, keletkezik-e újabb kárkötelem.
Különböző elméletek születtek ennek megoldására, de egyértelműen
követhető jogalkalmazási technika nem alakult ki. A Pp. 229. § (1)
bekezdésével nem áll ellentmondásban az a megoldás, hogy ha ugyanazon
károkozásért a bíróság már jogerős ítéletet hozott, azonban a később
kialakult állapotrosszabbodást az egészségügyi károknál nem értékelte,
az érvényesített jog alapjául szolgáló tények eltérése folytán ítélt
dologról nem lehet szó (Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2009.
(X. 9.) Kollégiumi véleménye).
Fel sem merülhet az ítélt jelleg abban az esetben, ha a közvetlen
károsulttal szemben ugyan már jogerős ítélet született, azonban
ugyanazon káresemény folytán saját személyhez fűződő jogának sérelme
okán a hozzátartozó érvényesít újabb nem vagyoni kártérítés iránti
igényt (EBH2009. 2043).
A perbeli jogviszony alanyai, perbeli jogutódlás
A személyhez fűződő jog megsértése esetén érvényesíthető polgári jogi
igényeket a Ptk. 84. § (1) bekezdése sorolja fel, míg az igények
alapját képező jogokat fő szabály szerint csak személyesen lehet
érvényesíteni {Ptk. 85. § (1) bekezdés}, ezért a perek túlnyomó
részében az igényt érvényesítő azonos a káreseménnyel okozati
összefüggésben közvetlenül sérelmet szenvedett személlyel. Nem sokkal
a Ptk. Novella hatályba lépését követően született meg az a
joggyakorlatot alakító eseti döntés, amely elismerte, hogy a
káresemény a károkozó és a közvetlenül sérült személy hozzátartozója
között is közvetlen relatív hatályú kártérítési kötelmet keletkeztet
(Legf. Bír. Pf. V. 21 240/1979. sz., BH1980. 243).
(A hozzátartozói nem vagyoni kártérítés egyes kérdéseivel a Fővárosi
Ítélőtábla Polgári Kollégiuma a 2008. április 28-ai ülésén részletesen
foglalkozott.)
A kártérítésre vonatkozó felelősségi szabályokból eredően a
kártérítésre kötelezett személy nem minden esetben a közvetlen
károkozó, így a károsult a követelést azokkal a személyekkel szemben
is érvényesítheti, akik/amelyek a károkozóval együtt (egyetemlegesen)
vagy a károkozó helyett kötelesek helytállni. A helytállásra
kötelezett személye attól függ, hogy a jogalkotó a polgári jogi
jogviszonyban a káreseménnyel összefüggő egyes elemekhez (vétkesség,
tulajdonjog, tevékenység, stb.) a károsultak védelme, mielőbbi
reparációja és a kárfolyamatot keletkeztető tények fokozott veszélyt
hordozó tulajdonságainak kiszolgáltatott személyek megóvása érdekében
milyen oksági kapcsolatot rendel. Ehhez közvetlenül kapcsolódik, hogy
a fokozott kockázattal járó veszélyek miatt létrejött
kockázatközösségekből kialakult biztosítási rendszerben - a jogalkotó
felhatalmazásától függően - a károsultak egyes esetekben közvetlenül
is érvényesíthetnek kártérítési követelést a biztosító társaságokkal
szemben is (2009. évi LXII. törvény 28. § (1) bekezdés).
Az új Ptk. 2:54. § (5) bekezdése a gyűlöletbeszéd magánjogi
jogkövetkezményeinek (a törvény indokolása szerint „kollektív
személyiségi jogvédelem”) szabályozásával a megsértett közösséghez
tartozó „bármely” tagot jogvesztő határidőn belül felhatalmazza
személyiségi jogának érvényesítésére. A 2007. október 29-én és ennek
megsemmisítését követően 2008. november 10-én megszavazott
törvényekhez hasonlóan várhatóan az új Ptk.-nak ez a rendelkezése lesz
az, amely a legtöbb alkotmányossági aggályt felveti.
A törvény kiterjeszti az ügyész keresetindítási jogát (2:54. § (4)
bekezdés), azonban mindez a sérelemdíj iránti követelést érvényesítő
személyek körét azért nem érinti, mert a felhatalmazás csak a
felróhatóságtól független szankciók (2:51. §) érvényesítésére terjed
ki.
Az új Ptk.-nak a kártérítési felelősségre utaló szabálya folytán
(2:52. § (2) bekezdés) a kárért felelős személyek helytállási
kötelezettségének rendszere továbbra is biztosítja a jogukban
megsértett személyek hatékony jogvédelmét.
A Pp. 61. § (1) bekezdése alapján ha a per alapjául szolgáló
jogviszonyban a polgári jog szabályai szerint valamelyik fél helyébe a
per folyamán jogutód lép, a jogutód a perbe félként önként beléphet,
amelyhez a felperes hozzájárulása kell.
A perbeli jogutódlásról hozott végzésnek eljárásjogi hatálya van,
amelyhez alaki jogerő fűződik (Pp. 227. § (1) bekezdés). A jogutód az
eljárási jogviszonyban a felperes perbeli pozícióját foglalja el, és a
perbelépés eljárási feltételeiről a Pp. 61. § (1)-(2) bekezdésében
foglalt szabályok rendelkeznek. A per alapjául szolgáló anyagi
jogviszonyban megvalósult jogutódlás csupán a fél olyan állítása,
amelynek valóságtartalma a perbelépés engedélyezésének nem feltétele,
mert az anyagi jogutódlás hatálya már az érvényesített jogról
meghozott – az anyagi jogot elbíráló – érdemi döntésben fejeződhet ki.
Ebből következik, hogy a felek személyében bekövetkező változásról
szóló végzéshez anyagi jogi hatály sem fűződhet (Pp. 212. § (1)
bekezdés), és a jogutód jogérvényesítésének lehetőségéről – beleértve
az anyagi jogi jogutódlás kérdését is – a bíróság kizárólag érdemi
döntést hozhat.
Ha a Pp. 61. § (1)-(2) bekezdése szerint előírt feltételek fennállnak,
a Ptk. 85. § (1) bekezdésének a személyhez fűződő jogok személyes
érvényesítésére vonatkozó rendelkezése a polgári peres eljárásban nem
jár azzal a következménnyel, hogy a perbeli jogutód (pl. engedményes)
által érvényesített anyagi jog hiányát – a bíróság a perbelépés
engedélyezése iránti kérelem elbírálása keretében – előzetesen
végzéssel eldönthetné, mert ennek jogkövetkezményét kizárólag az
érdemi határozatában vonhatja le (Pp. 212. § (1) bekezdés).
Abban az esetben azonban, ha a felperes a peres eljárás során elhunyt,
a jogutódlást a Pp. 61. § (2) bekezdése értelmében valószínűsíteni
kell, így ha a személyhez fűződő jogok személyes érvényesítésének
jogszabályi korlátja folytán a jogutódlás kizárt, a pert a Pp. 157. §
g) pontja értelmében meg lehet szüntetni, illetőleg a Pp. 111. § (1)
bekezdése szerint félbeszakadt eljárásban a jogutódként történő
perbelépés nem engedélyezhető.
Mindezek ellentétben állnak a kialakult bírói gyakorlattal, különösen
azzal a több eseti döntésben megfogalmazott megoldással, hogy bár a
nem vagyoni kár megtérítése személyhez fűződő jogból ered, és
kizárólag a károsult által gyakorolható, a közvetlen károsult által
már megindított per esetén az örökös a perbe jogutódként beléphet, míg
abban az esetben, ha a károsult a perindítás előtt meghalt, az
örökösök a követelést utólag már nem érvényesíthetik (BH1996. 639,
BH1997. 435, BH1999. 363). A Legfelsőbb Bíróság az 1022/2004. számú
polgári elvi határozatában arra a következtetésre jutott, hogy a Ptk.
85. § (3) bekezdésén alapuló – az elhunyt hozzátartozóit megillető –
keresetindítási jog folytán a jogelőddel szemben elkövetett jogsértés
miatt a jogelőd által megindított perbe a Pp. 61-62. §-a alapján a
jogutódok beléphetnek. Megítélésem szerint ez a megoldás a Ptk. 83. §
(3) bekezdésében foglaltakból nem következik, mert a kegyeleti jog a
meghalt természetes személy emlékének védelmét szolgáló olyan
személyhez fűződő jogviszonyból ered, amelynek szerkezete és tartalma
nem áll összhangban az elhunyt károsult kártérítési követelése iránti
jog alapjául szolgáló jogviszonnyal. A Ptk. 85. § (1) bekezdésének a
(3) bekezdésére utaló kivételt megengedő rendelkezése nem feleltethető
meg a jogutódként történő igényérvényesítésnek. Személyiségi jogok
alanya csak élő személy lehet. A jogképességét elvesztett, élő
személyhez már nem tapadó személyiség emlékének megsértése alapján a
kegyeleti jog a hozzátartozó önálló személyiségi joga, amelynek az a
sajátossága, hogy a hozzátartozónak a saját sérelmét bizonyítania nem
kell, a jogérvényesítés lehetőségét az elhunythoz fűződő kapcsolata
(hozzátartozó, végrendeleti örökös) keletkezteti, míg az elhunyt
emléke mint a védelem tárgya, élő személyhez nem kötődhet.
Összegzésképpen az állapítható meg, hogy a személyhez fűződő jogok
megsértésének jogkövetkezményeként érvényesíthető nem vagyoni
kártérítés iránti követelést mint a személyhez fűződő jogok védelmének
eszközét {Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pont} a Ptk. 85. § (1) bekezdése
szerint csak személyesen lehet érvényesíteni, ezért ebben a polgári
jogviszonyban az anyagi jogi jogutódlás kizárt. A károsult halála
esetén a megindult peres eljárásban a jogviszony természete a
jogutódlást kizárja, amelynek következtében a Pp. 157. § g) pontja
értelmében a per megszüntetésének van helye.
Abban az esetben, ha a per alapjául szolgáló jogviszonyban a polgári
jog szabályai szerint valamelyik fél helyébe a per folyamán jogutód
kíván belépni, a perbelépésről a bíróság – függetlenül attól, hogy az
anyagi jogi jogutódlást a Ptk. 85. § (1) bekezdése és a 328. § (2)
bekezdése kizárja – kizárólag a Pp. 61. § (1)-(2) bekezdésében foglalt
eljárási feltételek vizsgálatával hozhat döntést, mert a követelés
alapjául szolgáló jogviszonyból eredően érvényesített jogot az anyagi
jogi hatályú érdemi döntéssel bírálhatja el. A perbelépés
engedélyezéséről szóló végzéshez ilyen hatály azonban nem fűződik.
A sérelemdíj a személyiségi jogok megsértésének szankciója, amelyet az
új Ptk. 2:54. § (1) bekezdése értelmében is csak személyesen lehet
érvényesíteni, így a perbeli jogutódlással kapcsolatosan kifejtettek a
sérelemdíjakkal kapcsolatos követelések jogutódlására is irányadóak
azzal a kiegészítéssel, hogy a Ptk. 328. § (2) bekezdésében foglalt
tiltó normatartalommal szemben az új Ptk. 6:194. § (3) bekezdése
szerint a jogosult személyéhez kötött követelések engedményezése
semmis.
A bíróságok által kialakított, de meglátásom szerint a jogszabályok
logikai rendszeréből nem következő gyakorlat természetesen az
egyébként – pld. a per elhúzódása okán – méltánytalan helyzetet
eredményező esetek életszerű megoldásának szükségességéből ered, de
mindez nem oldja fel a szabályozásnak kizárólag a jogalkotás útján
orvosolható dogmatikai korlátait, amely egy felhatalmazó
rendelkezéssel teremtheti meg a lehetőséget az örökösök jogszerzésére
abban az esetben, ha a sérelmet szenvedett örökhagyó a még életében
megindított per tartama alatt meghal.
A bizonyítási eljárás és a bizonyítandó tények
Számos jogtudós tett kísérletet arra, hogy egyrészt a személyiséget,
másrészt a személyhez fűződő jogok megsértésével okozott hátrányt
megkísérelje egzaktabb módon megfogalmazni, és elmondható, hogy
Grossmichd Béni ezzel kapcsolatos gondolatai a mai napig is
időtállóak: „Kárnak kár (hátrány) mindenesetre az is, ami nem
vagyonbeli, vagy legalábbis ez szintén, csak beszédmód kérdése.
Különben is vannak javak, amelyek becsesebbek a vagyonnál, pl. magunk
és mieink testi épsége, jóhírneve, lelki nyugalom, köztisztelet, stb.,
ezt ugyan nem lehet tagadni, mégis mihelyt a törvény a kártérítés
kirovásába nem értené bele alattomban a vagyonbeliség korlátját, a
törvény tételei elveszítenék határukat. Végelemzésben a kár minden
kellemetlenség, és ismét minden bármely kellemetességtől való
elesés...Olyan általános kritérium, amely az effélét a törvény által
olykor csakugyan jóvátétetni óhajtott nem vagyoni hátrányoktól el
tudná választani, még nincsen föltalálva...az ilyenfélének megtérítési
egyenértéke is igen-igen nélkülözi az objektív zsinórmértéket.”
(Fejezetek Kötelmi jogunk köréből 718-719. oldal)
A szerző 1898-ban a jogintézmény mai napig is aktuális problémáit
foglalta össze annak megfogalmazásával, hogy az ember személyét érintő
– a vagyonnál is „becsesebb javakban esett” – sérelmek vagyoni
mércével nem mérhetők, és nincs olyan eszköz, amelynek segítségével a
jogvédelem tárgya mindezekből leválasztható, és amellyel ehhez képest
a jóvátétel megtérítésének egyenértéke objektíven meghatározható.
Mindezt alátámasztja az is, hogy az 1977. évi Ptk. Novella
hatálybalépésétől kezdődően a legtöbb bizonytalanságot a károsult
által bizonyítandó tények és a bizonyítási eszközök bizonyító ereje
okozta.
A bírói gyakorlat a nem vagyoni kártérítés rendszertani elhelyezéséből
eredő ellentmondások ellenére megpróbálta a jogszabályt – az irányadó
rendelkezések önmagukban hordozott tartalma szerint – következetesen
alkalmazni, egyúttal arra is törekedett, hogy a döntések megfeleljenek
a Legfelsőbb Bíróság irányelveinek, majd a 16. és 21. sz. Irányelvek
hatályon kívül helyezését követően az AB határozat által nyújtott
értelmezési kereteknek, valamint a Legfelsőbb Bíróság eseti
döntéseiben kifejtett és iránymutatónak tekintett jogelveknek.
Mindezekkel együtt sem alakult ki egységes bírói gyakorlat annak
értelmezésére, hogy miként fogalmazható meg az a hátrány, amelyben az
okozott sérelem megtestesült, a bíróságok pedig ennek ellenére
ragaszkodtak a káresemény előtti és a káresemény utáni személyi
állapotváltozásban a külvilág számára megmutatkozó, vagy valamilyen
formában észlelhető különbségekből kiindulóan arányosítható
kárértékhez.
A Pp. 164. § (1) bekezdéséből következően a károsultnak kell
bizonyítani a kárfolyamatot, azaz a kártérítési kötelmet keletkeztető
jogsértő magatartást, valamint azt, hogy ezzel okozati összefüggésben
a személyhez fűződő joga sérült, továbbá hogy ez a sérelem, illetőleg
hátrány arányban áll a felperes által követelt kártérítés mértékével.
A Pp. 3. § (3) bekezdése szerint a bizonyítás sikertelenségének
jogkövetkezménye a bizonyításra köteles károsultat terheli.
A jogsértés elkövetése mint jogellenes károkozó magatartás bizonyítása
sokkal kevesebb problémát hordozott magában, mint ezt a magatartást
hozzárendelni olyan sérelemhez, amely több esetben külső szemlélő
által nem észlelhető, így a károsult szubjektumában zajló folyamatot
vagy folyamatokat kellett való tényként megállapítani.
Kontraktuális-deliktuális felelősség
A Ptk. 318. § (1) bekezdésének utaló rendelkezése folytán a
szerződésszegéssel okozott károkra a 355. § rendelkezései is
irányadóak, így a szerződésszegésen alapuló nem vagyoni kártérítés
iránti követelések érvényesítésének látszólag nincs elméleti akadálya.
A nem vagyoni kár megtérítésének azonban minden esetben a személyhez
fűződő jog a ténybeli alapja, így kérdéses, hogy a Ptk. 84. § (1)
bekezdés e) pontjához rendelt kárfogalom abban az esetben, ha a
személyhez fűződő jogot sértő magatartás egyúttal szerződésszegést is
megvalósít, kifejezetten a szerződésszegés jogkövetkezményeként
mennyiben alkalmazható.
A szerződésszegések körében elsősorban a hibás teljesítéssel okozott
károknál merülhet fel a személyhez fűződő jogok sérelme. Ha a
szerződésszegés következményeként a károsult személyhez fűződő joga is
sérül, a kár és a károkozó magatartás közötti okozati összefüggés
folyamatában a káreseményt kiváltó releváns okok köréből a
szerződésszegés nem választható le, míg a szerződésszegéssel okozott
személyhez fűződő jogok megsértése olyan joghatást kiváltó tény,
amelynek következményeként a szerződésszegést is megvalósító
magatartással okozati összefüggésben bekövetkezett nem vagyoni kár
megtérítése iránti követelés a Ptk. 355. § (4) bekezdése szerint
érvényesíthető.
Dr. Kemenes Istvánnak a Szegedi Ítélőtábla 2007. november 15. napján
tartott kollégiumi üléséhez készült előterjesztése szerint az
egészségügyi szolgáltatás igénybevételével a gyógyintézet (orvos) és a
beteg között polgári jogi kötelmi jogviszony, általában szerződés jön
létre. Amennyiben a gyógyintézet (orvos) megsérti az egészségügyi
gyógyszolgáltatás rendeltetése szerinti teljesítés érdekében általában
elvárható gondos eljárás követelményét, szerződésszegést követ el, és
az ezzel okozott kárért felelősséggel tartozik. A magyar polgári
jogban a nem vagyoni kártérítés szempontjából közömbös, hogy a
károkozó magatartás szerződésszegés vagy szerződésen kívüli deliktum
volt. A szerződésszegéssel okozott nem vagyoni kár is megítélhető, ha
a szerződésszegés személyhez fűződő jogsérelmet valósít meg (BDT.
2008/1.)
A jogsértés tárgya a jog által védett személyhez fűződő jog
A személyhez fűződő jogok sérelmét a külső behatás és annak a
személyre gyakorolt hatása valósítja meg. Nyilván nem minden külső
hatás okoz jogsértést, ezért a félnek a kárfolyamatot és ezen belül a
jogsértést úgy kell előadnia, hogy abból a megsértett jog személyhez
fűződő kapcsolata kitűnjön. A bíróság csak a per eldöntéséhez
szükséges tények megállapítása végett rendelhet el bizonyítást, és az
érvényesített jog alapjául szolgáló tényeket a felperesnek már a
keresetlevelében meg kell jelölnie (Pp. 163. § (1) bekezdés és 121. §
(1) bekezdés c) pont).
Ha a kárfolyamat leírása nem feleltethető meg a joghatást kiváltó
törvényi tényállásnak, az érvényesített jog és a tények közötti
tartalmi összefüggés hiánya folytán nincs olyan bizonyítandó tény,
amelynek megállapítása végett a bizonyítás elrendelhető. Kiemelkedő
fontosságú tehát, hogy a bíróságnak a keresetlevélben foglalt kereseti
tényállítás alapján ne legyen kétsége afelől, hogy a felperes által
érvényesített nem vagyoni kártérítés iránti követelés alapjául
szolgáló jogviszonyban a fél valóban a személyhez fűződő jogának
sérelmét állítja, és a bírónak minden esetben mérlegelnie kell, hogy
az állított jogsértés mennyiben valósítja meg a személyhez fűződő
jogok sérelmét. Ellenkező esetben a bizonyítási eljárás szükségtelen,
és parttalanná válhat. Természetesen vannak olyan káresemények,
amelyeknél a kárleírásból önmagában következik a személyhez fűződő
jogok megsértésének ténye (az esetek nagy részét alkotó testi épség,
egészség megsértése), de előfordul olyan eset is, amikor a fél által
előadott életviszonynak az absztrakt jogi norma tényállásával történő
megfeleltetése komoly értelmezési kérdéseket vet fel, mert az objektív
szempontok alapján meghatározható, mindenkit megillető személyiségi
jogok megsértésének, és az adott személy szubjektív hiányérzetének
kielégítését meghiúsító egyes érdeksérelmeknek az elhatárolása nem
mindig magától értetődő.
A Ptk. 75. § (1) bekezdése szabályozza azt az abszolút hatályú jogot,
amely mindenkivel szemben előírja a személyhez fűződő jogok
tiszteletben tartását, és a 76. § nevesíti a polgári jogi védelem
szempontjából legfontosabbnak értékelt személyiségi jogok megsértését.
A felsorolás utolsó tagja az emberi méltóság megsértése, amely az
Alkotmánybíróság értelmezésében az általános személyiségi jog
megfogalmazása, olyan személyiségi anyajog, amely forrása az egyéb
nevesített és nem nevesített személyiségi jogoknak (AB határozat),
ezért a Ptk. szabályozása rendszertanilag nem áll összhangban az AB
határozattal. Az Alaptörvény 2. Cikke deklarálja, hogy az emberi
méltóság sérthetetlen, amelyet az élethez való joggal azonos szinten
határoz meg.
Az AB határozat értelmezéséből, az élethez és emberi méltósághoz való
jog lényegéből is következik, hogy a személyiségi jogok védelmének
hatálya az emberi létezésből eredő bármely jogra kiterjed abban az
esetben is, ha a fél által előadott tények a Ptk.-ban nevesített vagy
más jogszabályokban szabályozott személyhez fűződő jogok egyikének sem
feleltethetők meg. A személyhez fűződő jogok nem kategorizálhatók,
mert az emberi méltóságból fakadó és a személyiség különböző
aspektusaihoz kapcsolódó jogok a személyiség sokszínűségének
sajátossága folytán teljes körűen nem nevesíthetők. A bírói gyakorlat
is ezt az értelmezést követi, több eseti döntésben találunk a Ptk.-ban
nem nevesített, de személyhez fűződő jogként elismert jogokat. Így
határozta meg a bírói gyakorlat a hozzátartozó elvesztése esetén
védendő személyhez fűződő jogként a teljes családi élethez fűződő
személyiségi jogot (pl. 2043/2009. Polgári Elvi Határozat), a
Legfelsőbb Bíróság az 1/2008. Polgári jogegységi határozatában a
„családtervezési jogot”, míg a személyes adatok védelméhez való jogot
az Alkotmánybíróság – kifejezetten a szabad önrendelkezésből fakadó
aktív rendelkezés jogát kihangsúlyozva – nevezte el információs
önrendelkezési jognak {15/1991. (IV. 13.) AB határozat}.
Az emberi méltósághoz való jogot az Alkotmánybíróság szubszidiárius
alapjogként is definiálta, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a
bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának
védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét nevesített alapjogok
egyike sem alkalmazható {8/1990. (IV. 23.) AB határozat}. Mindehhez
képest ritkábban fordul elő közvetlenül az emberi méltósághoz való jog
megsértésének megállapítása. Ez abból is következik, hogy a
személyiség egyes elemeinek megsértése a jogszabályokban nevesített
felsorolása vagy megfogalmazása nélkül is megvalósíthatja a személyhez
fűződő jogok sérelmét, így közvetlenül az emberi méltóság
megsértésében megvalósuló és jogi hatást kiváltó jogsértés
megállapítása kivételesnek tekinthető. Az emberi méltóság megsértését
a felek túlnyomó részben az állami kényszerhatalommal összefüggésben
keletkezett károk érvényesítésekor, valamint a jóhírnév sérelmét
állítva jelölik meg.
Az Alaptörvényben deklarált alapjogok az állam közjogi hatalmának
korlátjaként az állam és az állampolgárok jogviszonyában
értelmezhetők, amelyek tartalmi összefüggésben állnak a polgári jog
által védett – sokszor azonosan megnevezett – személyhez fűződő
jogokkal. A személyhez fűződő polgári jog azonban az emberi méltóság
mint általános személyiségi jogból eredő jognak a mellérendelt
jogalanyok egymással szembeni elismerését, egyúttal abszolút hatályú
védelmét szolgálja.
Mindezeket összegezve megállapítható, hogy minden olyan jog a
személyhez fűződő jogok megsértésének tárgya, amely a sérthetetlen
emberi méltóságból ered. Az emberi méltóság sérelmét jelenti az ember
személyes biztonságát, testi és lelki egészségét, magánéletét és
társadalmi helyzetét érintő, akaratán kívül bekövetkezett olyan külső
beavatkozás, amely addigi élethelyzetét, életvitelét megzavarja vagy
korlátozza úgy, hogy a további döntéseit és cselekvési lehetőségeit, a
személyiségének szabad kibontakozását csak ennek hatásával megküzdve,
az őt ért sérelem súlya alatt alakíthatja. A bizonyítandó tények
köréből kiemelt megsértett személyiségi jog megfeleltetése a fél
tényelőadásának olyan lényeges szempontja a követelés elbírálásának,
amely a Pp. 163. § (1) bekezdése, valamint a hatékony jogalkalmazás
érdekében a szükségtelen bizonyítás mellőzésére vonatkozó 3. § (4)
bekezdésének alkalmazása szempontjából nélkülözhetetlen.
A 2014. március 15-ével hatályos új Ptk. 2:42. és 2:43. §-ai
szerkezetében is változtatnak a személyiségi jogok polgári jogi
védelmének eddigi szabályozásán. A személyiség védelmének alapjaként
az emberi méltóságot nevezi meg, és az eddigi alkotmánybírósági és
bírósági gyakorlatnak is megfelelően rögzíti, hogy az emberi
méltóságból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben
tartani, majd a 2:43. §-ban a polgári jog szempontjából fontosnak
értékelt nevesített személyiségi jogokat sorolja fel. Ezek megsértése
esetén a sérelmet szenvedett fél anélkül, hogy a jogsértés tényén
kívül bármilyen további bizonyítási kötelezettség terhelné, a törvény
szövege alapján jogosulttá válik a sérelemdíj követelésére (új Ptk.
2:52. § (1) és (2) bekezdés). A jogalkotás ezzel fejezte be azt a több
évtizede tartó folyamatot, amelyben a bíróságok a kárfogalmak közé
illesztett nem vagyoni kár megtérítése iránti követelések
elbírálásánál a mai napig is a bizonyítandó tények körébe helyezik a
jogsértéssel okozati összefüggésben bekövetkezett károkat, illetőleg
hátrányokat.
A hátrány bekövetkezése mint a kár megtérítésének feltétele
A Fővárosi Bíróság 47. Pf. 21 263/1998/2. számú ítéletének indokolása
szerint „helytelen az AB határozatának azon értelmezése, hogy a
személyhez fűződő jogok megsértése önmagában megalapozza a nem vagyoni
kártérítés iránti igényt, és csak az összegszerűség a bírói mérlegelés
tárgya. A jogellenes magatartás kárfelelősséget hátrány hiányában nem
alapoz meg.”.
A fenti idézet jól érzékelteti, hogy a bíróságok a nem vagyoni
kártérítésnek a kárfogalmak közötti elhelyezése folytán nehezen
szakadtak el a kártérítési felelősség együttes feltételeinek
bizonyítását megkövetelő szemlélettől (Legf. Bír. Pfv. IV. 20
895/2000., III. 24.313/1998.), de ezzel együtt a bekövetkezett
hátrányt megkísérelték azonos szempontok szerint megfogalmazhatóvá
tenni, és ehhez képest következetes ítélkezést kialakítani.
Az AB határozat az általános személyiségi jogot az ember
értékminőségének kifejeződéseként határozta meg, amelynek
következtében a bíróságok az elszenvedett nem vagyoni hátrányt a
személyiség értékminőségének csökkenéseként fogalmazták meg.
(Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.20.391/2010., Pfv.21.936/1997.). Ezt a
hátrány bekövetkezésének alátámasztásához használt elhatárolási
szempontot több kritika is érte, hiszen a személyiség maga az érték,
amelynek „minősége” a jogsértés által nem érintett, azonban a
jogszabályi rendelkezések tartalma miatt fennmaradt kompenzációs
szemlélet hatásaként a mennyiséghez kötött arányosítás indokolható
támpontot jelentett a hátrány alátámasztására.
Az egészségromlással okozati összefüggésben állandósult testi és lelki
állapotváltozásban megvalósuló hátrányt mint a követelés ténybeli
alapjához tartozó feltételt a bírói gyakorlat sok esetben az
életminőség romlásaként határozta meg (Legfelsőbb Bíróság Pfv.
III.20.436/2010.), ebbe a fogalomba sűrítve azokat a sérelmeket és
veszteségeket, amelyet a döntés meghozatalakor bizonyítottnak
értékelt.
Mindezekhez kapcsolódóan fontos megjegyezni, hogy Petrik József
tudatosan váltotta fel az értékminőséget az életminőség kifejezésre
annak hangsúlyozása mellett, hogy a jogi fogalmaknál nem a szavak
köznapi értelme a meghatározó (Petrik József: A személyiség jogi
védelme – A sajtóhelyreigazítás 41. oldal).
A kárban megvalósuló tényleges veszteség tartalmára utal a
„kellemességérzet elvesztésének” vagy az „elveszett életöröm”
pótlásának kompenzálásaként megfogalmazott nem vagyoni kár. Ezt nagyon
kifejezően szemlélteti a Szegedi Ítélőtábla Pf.III.20.459/2008/11.
számú döntése egy olyan esetben, amikor a jogsértés olyan súlyos
következményekkel jár, hogy a károsult szinte teljesen mozgásképtelen,
testi, szellemi fejlődés minimális szinten sem mutatható ki, ezért
részéről „bármely életöröm átélhetősége megkérdőjeleződik”. A
kompenzációs szemléletből kiszakadni nem tudó jogalkalmazás példáját
érzékelteti ugyanakkor a Fejér Megyei Bíróság P.22.009/2005/27. számú
ítélete, amelyben az ún. éber kómás állapotban lévő, a külvilágot és
saját életének tönkremenetelét érzékelni sem tudó károsult esetében a
bekövetkezett hátrány életet elnehezítő súlyosságának ténybeli
alapjából kiindulva kérdőjelezi meg a nem vagyoni kár megtérítése
iránti jog érvényesíthetőségét.
Az elégtétel funkciójának alkalmazására tett szokatlan kísérletet a
másodfokú bíróság, amikor a Ptk. 84. § (1) bekezdésének c) pontját
kiterjesztően értelmezve elégtételként marasztalta az alperest nem
vagyoni kár megfizetésében. A felülvizsgálat folytán eljárt Legfelsőbb
Bíróság a jogerős ítéletet a kártérítésre egyedül alapot szolgáltató
„jóvátételt igénylő hátrány” hiányában hatályon kívül helyezte, és a
keresetet elutasító elsőfokú ítéletet helybenhagyta (1398/2006.
polgári elvi határozat, Legf. Bír. Pfv. IV. 20.419/2006.).
A károsultakkal szemben sokszor méltatlan követelményeket támasztó
bizonyítási kötelezettség alól feloldást jelentett a megélt sérelemből
eredő következmények köztudomású tényként történő értékelése. Az egyes
jogsértésekkel az általános tapasztalat szerint együtt járó – nehezen
vagy egyáltalán nem bizonyítható – hátrányok valókénti elfogadása a
Pp. 163. § (3) bekezdésének következetes alkalmazásával kezdődött és
vált egységes gyakorlattá (Veszprém Megyei Bíróság 1. Pf. 20
381/2001/3., Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.22.107/2010/3., Legfelsőbb
Bíróság Pfv.IV.21.334/2011/13., EBH 2004.1022.).
Mindezekből látszik, hogy a bírói gyakorlat is különböző szempontokat,
illetőleg szempontrendszereket alakított ki annak érdekében, hogy a
nem vagyoni kár megtérítése iránti követeléshez a jogszabály által
megkívánt hátrány bekövetkezését a határozatok indokolásában meggyőző
érvekkel támassza alá. Abban az esetben, ha a káreseménnyel okozati
összefüggésben bekövetkezett hátrány valamilyen fizikai sérülésben
testesül meg, ennek a személyre gyakorolt hatása könnyebben
megfogalmazható, mint amikor a behatás és az ebből eredő hátrány a
külvilág számára egyáltalán nem észlelhető (becsület, jóhírnév
megsértése, hozzátartozó elvesztése). Ez utóbbi esetben a károsult a
külső behatást kizárólag lelki traumaként éli meg, és ennek a
személyiségre gyakorolt hatása az, amely a személyhez fűződő jogok
sérelmét megvalósítja. A megrázkódtatás – beleértve a fizikai
fájdalmat – ténylegesen minden esetben a károsult pszichéjében fejti
ki azt a hatást, amellyel végső soron meg kell küzdenie, így
meglátásom szerint az esetek döntő részében a megbomlott lelki
egyensúly által kiváltott feszültség (stressz) kényszerű leküzdésére
fordított – és emiatt másra nem használható – energia valósítja meg
azt a sérelemből fakadó eszmei hátrányt, amelynek ellensúlyozására a
nem vagyoni kár és az új Ptk.-val hatályba lépő sérelemdíj szolgál. A
személyiségi jogában sértett személyeknél a sérelem következményeivel
való megküzdés folyamata ilyenkor minden esetben elkezdődik. A
jogsértés hiányában a sérelmet szenvedett személy a sérelem súlyától
függően mozgósított energiáit értelemszerűen a korábban kialakított
életének további szabad kibontakoztatására fordíthatta volna. A
múltbéli történésnek a jövőben elszalasztott lehetőségekre gyakorolt
hatása sohasem lehet több egy olyan feltételezésnél, amelynek elemeit
és a megküzdés folyamatának időbeliségét nehéz, de inkább lehetetlen
megbecsülni.
A jogalkalmazás a hátrányt negatív változásként értelmezi, és ezt a
szemléletet tükrözi az 1/2008. Polgári jogegységi határozat is,
amelynek egyik kiindulási alapja, hogy a „polgári jogban a kár fogalma
egy, a korábbiakhoz képest hátrányosan megváltozott állapotot jelent”.
A személyiségi jogok sérelménél azonban ennek a változásnak a
külvilágban is észlelhető materializált ismérvei a kifejtettek okán
csak gyenge támpontot szolgáltatnak a tényleges sérelem
megismeréséhez. Mindehhez képest a kár a bekövetkezett hátránnyal
szükségképpen együtt járó olyan veszteség vagy hiányérzet, amelynek a
hiányt ellensúlyozó vagyoni értékét lehetetlen meghatározni.
Összegezve megállapítható, hogy a személyhez fűződő jogok sérelmével
okozati összefüggésben a károsult személyében bekövetkezett negatív
változás a valóság szintjén nem bizonyítható, kizárólag a sérelem
jellegével együtt járó – szakvéleménnyel alátámasztott vagy
köztudomású tényként elfogadott – következményekből lehet
feltételezett, illetőleg a valószínűség szintjét elérő
következtetéseket levonni.
A követelés ténybeli alapját képező nem vagyoni hátrány bizonyításának
nehézségei már csak időlegesen nehezítik a jogalkalmazást, hiszen a
sérelemdíj szabályozásával a sérelmet szenvedő személynek az ehhez
kapcsolódó bizonyítási kötelezettsége megszűnik (új Ptk.2:52. § (2)
bekezdés). Miután az egyes személyiségi jogok nem alkotnak zárt
rendszert, kiélezettebb problémaként jelentkezhet a jogsértés szintjét
el nem érő, szubjektív érzéseken alapuló érdeksérelmek elhatárolása a
személyiségi jogok megsértésétől.
Jogsértés csak abban az esetben valósulhat meg, ha a sérelmet okozó
magatartás és a jogsértés tárgya (személyiségi jog) közötti kapcsolat
valóban kimutatható, amelynek bizonyítása továbbra is a sérelmet
szenvedett személyt terheli.
Az új Ptk. azonban nem szünteti meg azokat a kérdéseket, amelyek a kár
mértékének megállapítását érintik, hiszen a sérelemdíj összegének
meghatározása – bár a jogszabály szolgáltat egy kihangsúlyozott
szempontrendszert – a bíróságok részére ugyanolyan széleskörű
mérlegelési lehetőséget biztosít.
A Pp. 206. §-ának alkalmazása a nem vagyoni kár összegének
megállapításánál
Ahhoz, hogy a bizonyítási eszközök bizonyító erejét a Pp. 206. § (1)
bekezdése szerint a bíró értékelje, már a bizonyítási eljárás
megkezdésekor el kell döntenie azokat a szempontokat, amelyeknek a
mérlegelésnél jelentőséget tulajdonít. Abból a gondolatból kiindulva,
hogy a nem vagyoni kár a sérelemmel okozati összefüggésben a sérelmet
szenvedett fél hiányérzete folytán bekövetkezett veszteség, önmagában
látszik, hogy a pénzben megítélhető összeg és az átélt – vagy
folyamatosan fennálló – sérelem között átlátható logikai kapcsolat nem
állítható fel. „A bíróságok – érthetően – csak ellentmondásokat
vállalva képesek a személyhez fűződő jogok megsértésének orvoslását az
alapvetően vagyoni jellegű kártérítés keretei között biztosítani”
(Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, szerk.:
Vékás Lajos) A károsultak, valamint a károkozók, illetőleg a kárért
felelős egyéb személyek (különösen a biztosító társaságok) ettől
függetlenül kiszámítható jogalkalmazást és meggyőző módon megindokolt
érdemi döntést várnak, amelynek a bírák kizárólag a kár mértékét
meghatározó szempontok egymáshoz közelítő alkalmazásával, és ehhez
képest a kár összegéhez való logikus hozzárendelésével tudnak eleget
tenni.
Az ítéletek indokolásában végigkísért szempontokat figyelembe véve a
bíróságok kiemelkedő hangsúlyt fektettek arra, hogy a megítélt kár
mértéke megfeleljen a kialakult bírósági gyakorlatnak, és olyan eset
is előfordult, hogy a másodfokú bíróság a döntés indokolásában utalt
arra is, hogy saját ítélkezési gyakorlatához igazodik. Döntésüket a
káresemény idején fennálló ár- és értékviszonyokkal, a bekövetkezett
sérelem tartósságával, a megsértett személyiségi jogok számával, a
jogsértés súlyával indokolják, és általánosan elmondható, hogy a kár
összegének nagyságát továbbra is a testi épség sérelme, annak tartós
vagy elhúzódó hatása befolyásolja.
Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy az emberi méltóságban
foglalt egyenlőség kifejeződik az abból eredő további jogokban is, és
ennek az egyenlőségnek érvényesülnie kell az alkotmányos jogvédelem
síkján (AB határozat). Ebből az is következik, hogy a személyiség
egyes vonatkozásait és az ahhoz kapcsolódó jogokat is egyenlőnek kell
tekinteni. A jogalkalmazás számára mindez azt a követelményt
támasztja, hogy a jogsértés jogkövetkezményeinek levonásánál önmagában
a megsértett jogok között nem lehet különbséget tenni. Minden egyéb
szempont – természetesen mindig egy adott és figyelmen kívül nem
hagyható társadalmi és gazdasági környezetben – már a sérelem
szubjektív, csak az adott esetre vonatkoztatható következményei és
előzményei körébe tartozik, így a bíróságnak azt kell eldöntenie, hogy
ezek közül a szubjektív szempontok közül melyiknek tulajdonít
meghatározó jelentőséget.
A nem vagyoni kár ellentmondásoktól terhes jogintézményének fejlődését
végigkísérte annak értékelése, hogy a reparáció feltételeinek
hiányában a pénzbeli marasztalás milyen társadalmilag elismert célt
szolgál. Ennek következményeként fogalmazódtak meg azok a szempontok,
amelyek a bírói gyakorlatot alakították, és minden esetben a bíró
szubjektív értékítéletén alapul, hogy a kompenzáció szem előtt tartása
mellett mennyiben tulajdonít jelentőséget az elégtételnek, a speciális
vagy generális prevenciónak, illetve a sérelemmel elkövetett jogsértés
megbüntetésének. A sérelemdíj mindebben annyi változást eredményez,
hogy a jogalkotó felsorolja a jogalkalmazó által figyelembe vehető,
különösen fontosnak ítélt körülményeket (jogsértés súlya, ismétlődő
jellege, a felróhatóság mértéke, a jogsértésnek a sértettre és
környezetére gyakorolt hatása), amelyek már visszatükrözik a
kompenzációval azonos súllyal értékelhető büntető jellegű
szempontokat.
Mint minden jogi normának, a sérelemdíjnak magában kell hordoznia azt
az anyagi igazságtartalmat, amely az életviszonyok szabályozásától
minden esetben elvárható. A szempontok mérlegelésénél és a díj
összegének meghatározásánál figyelemmel kell lenni a személyiségi
jogok azonos értéket hordozó sajátosságára és arra is, hogy az emberi
méltóság független attól, hogy a károsult az emberi lehetőségéből
mennyit valósított meg {8/1990. (IV.23.) AB határozat}. Az okozott
traumát látszólag erős lélekkel feldolgozni képes személy ugyanúgy
megküzd a sérelemmel, mint aki gyengeséget mutat, így a következmények
eltérése nem feltétlenül tükrözi vissza az elszenvedett veszteséget.
Természetesen mindez nem vezethet tarifarendszerhez, hiszen a bíró a
sérelemdíj meghatározásánál a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt
jogkörében eljárva a veszteség súlyának a további körülmények együttes
értékelésével tulajdoníthat kisebb vagy nagyobb jelentőséget, de azt
egyértelműen mutatja, hogy kialakítható egy olyan minimális érték,
amely az adott jogsértés objektív következményéhez viszonyítható, és
amelyhez csakis a díj összegét növelő szempontok társulhatnak. Ezen az
sem változtat, hogy a sérelmet szenvedett fél magatartását a sérelem
bekövetkezésében jelenleg (Ptk. 341. §) és – a kártérítésre vonatkozó
rendelkezések alkalmazására való utalás folytán – az új Ptk. szerint
is figyelembe kell venni (6:525. §), mert a viszonyítási alap minden
esetben a sérelemmel okozati összefüggésben önmagában meghatározható
összeg.
Az új Ptk. indokolása szerint a „...a sérelemdíj a személyiségi jogok
megsértésének vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja és
egyben magánjogi büntetése”. Ez a megfogalmazás már nem tesz érdemi
különbséget, hanem egymáshoz illeszti a kompenzáció és az elégtétel
fogalmát, és az elégtételt megkülönbözteti a büntető funkciótól. Ez
jól mutatja azt a tendenciát, amelyet a jogalkalmazás eddig is
követett, hiszen a kompenzációra és az elégtételre való törekvés a
védelemre szoruló károsultnak, míg a büntetés a jogsértőnek szól, és a
nem vagyoni kártérítés összegében az eljáró bíróságok a jogsértés és a
jogsértő magatartás felróhatóságának súlyát eddig is figyelembe vették
(BDT2011. 2576, Pécsi Ítélőtábla Pf. I. 20 293/2011/4.).
Az elégtétel fogalmát már a nem vagyoni kártérítést felélesztő Ptk.
Novella miniszteri indokolása is a kárpótlással azonos tartalommal
használta, és a jogintézmény – összehasonlításra csak korlátozottan
alkalmas – történeti előzményei is ennek a funkciónak tulajdonítottak
elsődleges jelentőséget (1914. évi XIV. Törvénycikk – Sajtótörvény,
1928. évi Magánjogi törvényjavaslat 1114. §). Az elégtétel más
kategória, mint a kompenzáció, hiszen magában foglalja a sérelemmel
okozott hátrány kompenzálása mellett a sérelmet szenvedett félben a
jogsértő magatartás miatt keletkezett szubjektív hiányérzet
megszüntetését, de legalábbis csökkentését. Ebben az összefüggésben az
elégtétel és a kompenzáció a cél és eszköz viszonyát valósítja meg,
mert a kompenzáció (a sérelemmel okozott hátrány kiegyenlítése) a
jogsértés folytán állandósult hiányérzet csökkentését szolgálja. Az
elégtétel magában foglalja a jogsértés társadalmi elítélését, és az
okozott sérelem kompenzálásához fűződő igény elismerését és azt a
tényt, hogy a sérelemmel való megküzdés folyamatát a társadalom
támogatandónak tekinti és méltányolja, azaz a sérelmet szenvedett
személy úgy érezheti, hogy maga is megtett és érte is megtettek
mindent annak érdekében, hogy a sérelem miatt megbomlott testi és
lelki egyensúlya helyreálljon. A cél ebben a vonatkozásban tehát az
elégtétel, amelynek csak egyik eszköze a kompenzáció.
Visszatérő kérdés a szakirodalomban, hogy a kómás állapotban lévő, a
külvilágot, saját sérelmét érzékelni és felfogni sem képes személy
részére megítélt nem vagyoni kártérítés (majd sérelemdíj) mennyiben
képes a kompenzációs funkcióját betölteni, illetőleg miként szolgálja
a károsult elégtételét. Az emberi méltóságban foglalt egyenlőségből
következik, hogy a sérelem folytán a személyiség értéke nem csökken,
azonban a személyiségi jogok sérelme a személyiség szabad
kibontakoztatását korlátozza, vagy súlyosabb esetben akadályozza. A
kómás állapot olyan akadály, amelynél a hátrány a tudat elvesztésében
valósul meg. A károsult nem képes érzékelni saját személyiségét,
illetőleg azt, hogy őt magát mások miként észlelik. A szubjektum
abszolút sérülése (a külvilágot felfogni nem képes tudatállapot) az a
veszteség, amit maga a sérelem okoz, így a szubjektum által észlelhető
hátrány (hiányérzet) azért nem következik be, mert a hátrány maga a
szubjektum átmeneti vagy végleges megszűnése. Nem férhet kétség ahhoz,
hogy a jogképes, de a sérelmet felfogni nem tudó személy esetében
semmilyen alapja nincs a tudatállapoton alapuló megkülönböztetésnek,
és a bíróságnak nem feladata feltételezésekbe bocsátkozni, hogy a
károsult (illetőleg törvényes képviselője) a megítélt összeget miként
használja fel.
Az új Ptk. 2:52. § (3) bekezdése alapján a sérelemdíj egy összegben
határozható meg. A bíróságok ritkán éltek a járadékként is megítélhető
marasztalás lehetőségével, így ez a változás a kialakult gyakorlatot
döntően nem érinti. A szabad bizonyítási rendszer folytán a sérelemdíj
mértéke – a szempontok kiemelésétől függetlenül – továbbra is attól
függ, hogy a bíróságok a szolgáltatott bizonyítási eszközök bizonyító
erejét miként értékelik. A hatékony jogalkalmazásnak alapvető
feltétele, hogy a bíró a követelés összegének elbírálásánál a
jogintézmény sajátossága és az eset valamennyi lényeges körülménye
alapján figyelembe vehető szempontoknak milyen jelentőséget
tulajdonít. Véleményem szerint alapvető fontosságú, hogy már a
bizonyítási eljárás lefolytatása előtt – a kérelem és az ellenkérelem
korlátai között – a bíró pontosan tudja, hogy az adott ügy
szempontjából a sérelemdíj mértékét milyen szempontok szerint alakítja
ki.
Az érvényesített jog fennállásának megállapítása, a közbenső ítélet
tartalma
A Pp. 213. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján meghozható
közbenső ítélet rendelkező részében a felperes által érvényesített jog
fennállásának pontos megállapítása nélkülözhetetlen, mert ahhoz a Pp.
229. § (1) bekezdése értelmében anyagi jogerő fűződik. A keresettel
érvényesített jog fennállása minden esetben a követelés
érvényesítésére irányuló, az ellenérdekű féllel szemben fennálló
jognak a jogot érvényesítő személy javára szóló pozitív tartalmú
megfogalmazását feltételezi, és az ellenérdekű félnek a marasztalási
összeget is magában foglaló kötelezettsége csak a végrehajthatóság
követelményének megfelelő ítéletben jelenik meg. A bíróság az elbírált
joghoz kötve van, arra további bizonyítás nem folytatható le, és a
közbenső ítélet jogerőre emelkedését követően a bizonyítási eljárás
már csak a kár összegszerűségének megállapítására korlátozódhat. A
keresettel érvényesített jog fennállásának megállapítása a közbenső
ítéletnek a jogszabály által meghatározott feltétele, amely az ítélet
(közbenső ítélet) teljességéhez fűződő követelményeknek megfelelően a
káresemény miatt követelhető kártérítés teljesítése iránt – a Ptk.
360. § (2) bekezdése szerint irányadó 300. § (1) bekezdése alapján –
érvényesített jog pontos tartalmával egyezően állapítható meg. Ha a
közbenső ítélet Pp.-ben foglalt feltételeknek nem felel meg, az anyagi
jogerő hatálya bizonytalanná válik (1415/2006. polgári elvi határozat,
Legf. Bír. Pfv. III. 20.633/2005., 1318/2005. polgári elvi határozat
Legf. Bír. Pfv. III. 20.373/2005.).
A nem vagyoni kár megtérítése iránti követelés alapjául szolgáló
kártérítési jogviszonyból eredő jog fennállásának megállapításához
ezért a személyhez fűződő jog sérelmét eredményező magatartás,
valamint a jogsértéshez vezető okfolyamat olyan pontosságú megjelölése
szükséges, hogy a közbenső ítélet jogerőre emelkedését követően ahhoz
már semmilyen kétség se fűződjön, és a marasztalás alapjául szolgáló
tények bizonyítása már valóban csak a kár összegének megállapítására
korlátozódjon. Ehhez önmagában nem elegendő a megsértett személyiségi
jog megnevezése, az is szükséges, hogy a jogsértés folyamatának egyéb
egyedileg azonosítható adataiból (hely, idő) mind a károkozás, mind a
károkozással összefüggésben megvalósult jogsértés és a felperest
mindezekkel okozati összefüggésben megillető pénzbeli marasztalás
iránti követelés joga kitűnjön.
Ha a fél a marasztalás iránti keresete vagyoni és nem vagyoni kárainak
megtérítésére is irányul, a közbenső ítélet meghozatalához
elengedhetetlen, hogy az eltérő ténybeli alapból eredő nem vagyoni
kártérítés követelése iránti jog alapjául szolgáló személyhez fűződő
jogok megsértésének megállapítása körében az okozati összefüggésre is
kiterjedő bizonyítási eljárás minden szükséges tényállási elemre
kiterjedően befejeződjön (1203/2005. polgári elvi határozat, Legf Bír
Pfv. III. 20.125/2004.). Ha a vagyoni és nem vagyoni károk követelése
iránti jog közül a bizonyítékok értékelése alapján csak az egyik
fennállása állapítható meg, nincs akadálya annak sem, hogy a bíróság a
Pp. 213. § (2)-(3) bekezdéseinek együttes alkalmazásával rész-közbenső
ítéletet hozzon (Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf. 22.345/2012/4.).
A sérelemdíj összegét – hasonlóan a nem vagyoni kárhoz – a jogsértés
tényén túl számos további, mérlegelhető bizonyítandó tény határozhatja
meg, így – függetlenül attól, hogy a sérelmet szenvedett félnek csak a
jogsértés tényét kell bizonyítania – a sérelemdíj követelése iránti
jog fennállása tárgyában – a nem vagyoni kártérítés iránti
követelésekkel azonos szempontok szerint - indokolt lehet a Pp. 213. §
(3) bekezdésének alkalmazása.
* * * * * * * * * * * * *
A nem vagyoni kár megtérítése iránti követelések elbírálásának
szempontrendszere az elmúlt évtizedekben folyamatosan változott,
azonban a bíróságok a lehetőségekhez képest minden időszakban
megpróbáltak az ellentmondásokra – elsősorban a bizonyítási
nehézségekkel küzdő károsultak érdekében – kiszámítható és követhető
megoldást nyújtani. A sérelemdíj bevezetése a mérlegelésnél figyelembe
vehető és változó értékelési szempontoknak a bírósági gyakorlat
folyamatában már korábban megmutatkozó átértékelését jól érzékelteti,
és a jogintézmény remélhetőleg megfelel majd annak az elvárásnak, hogy
a sérelemdíj az elszenvedett sérelmet ne csak jelképes összegekkel
kompenzálja, hanem valóságos elégtételt szolgáltasson annak a
személynek, akinek/amelynek a személyhez fűződő jogai sérültek.
Mindehhez szükséges, hogy a bírák a marasztalás alapjául szolgáló
körülményeket ne mechanikusan, hanem életbölcsességük és
tapasztalatuk, valamint empátiájuk segítségével humánusan értékeljék.
A sérelemdíjra változatlanul irányadó az AB határozat indokolásának
sokat idézett része, amely szerint „Ha a polgári jog elismeri a nem
vagyoni kártérítést a személyiségvédelem eszközeként – mivel annak
alkalmazásához objektív kritériumokat nem lehet felállítani –, azt nem
kötheti olyan külső feltételekhez, amelyek szükségtelenek és
önkényesek. Nemcsak a kár nagysága, de maga a személyi kár
bekövetkezte is becslésen alapul, amelynek objektív mércéje nincs, s
amelyet éppen ezért a jogi szabályozásban alkotmányosan nem lehet a
következményekhez igazítani. Ebben egyedül a bíróságok józanságának,
személyes elkötelezettségének és mértéktartásának lehet meghatározó
szerepe”.
B u d a p e s t , 2013. április 29.
dr. Bleier Judit

  • 2º CICLO MY TOWN GEB06 ANA Mª ORTIZ LANZUELA
  • G & B ENERGY “IRONS IN THE FIRE” GOLF
  • 0 STADTKASSE LEIMEN RATHAUSSTRASSE 13 69181 LEIMEN
  • MACBETH ACT I STUDY GUIDE N AME MACBETH STUDY
  • COLEGIO ESTADUAL JARDIM PORTO ALEGRE ENSINO FUNDAMENTAL MÉDIO E
  • CREDIT GUIDE CREDIT ASSET MANAGEMENT LIMITED TRADING AS SAMLOANS
  • EDIBON EDICIÓNED0121 FECHANOVIEMBRE2021 TMT EQUIPO DE MEDIDAS DE TEMPERATURA
  • SU SKOLEÅRET 20162017 JØRPELAND UNGDOMSSKOLE LEDER DAG BOWITZ
  • SETTIMANA NAZIONALE “PORTA LA SPORTA” DAL 17 AL 24
  • GETTING STARTED WITH THE AVR BUTTERFLY AND SD CARDS
  • NUMBER AS91097 VERSION 3 PAGE 3 OF 3 ACHIEVEMENT
  • PATVIRTINTA ŽIDIKŲ MARIJOS PEČKAUSKAITĖS VIDURINĖS MOKYKLOS DIREKTORIAUS 2013
  • TECHNICAL DATA SHEET 350 SERIES FLOOR &
  • ŠIAULIŲ SPORTO CENTRAS „DUBYSA“ (TOLIAU–SPORTO CENTRAS) KODAS 145914542 GUMBINĖS
  • DAO THANH DUONG ENVIRONMENTAL SPECIALIST 1 CURRENT POSITION LECTURER
  • WORKLIFE BALANCE FLEXIBLE WORKING (NPS STAFF) THIS INSTRUCTION
  • 27072020 PORTARIA SECRETARIA MUNICIPAL DE DIREITOS HUMANOS E CIDADANIA
  • ULUDAĞ ÜNİVERSİTESİ EGİTİM FAKÜLTESİ PEDAGOJİK FORMASYON PROGRAMI ÜNİTE PLANI
  • TURİZM FAKÜLTESİ DEKANLIĞINA FAKÜLTENIZ ……………………………………………… BÖLÜMÜ …………… NUMARALI ÖĞRENCISIYIM
  • NEGOCIACIÓN Y COMUNICACIÓN EN EL MERCADO INDIO NEGOCIACIÓN Y
  • SEMINARIO SOBRE REFORMAS PORTUARIAS EN AMÉRICA LATINA I NOMBRE
  • Alumni Program Studi Teknik Elektro umm Tahun 2008 Periode
  • 36 ILLICIT DRUG USE D EFINITION OF ILLICIT DRUG
  • FOUNDATIONS OF PROGRAMMING VOLUME I LINEAR STRUCTURES PLAN 1
  • CURS 20182019 CATEQUESI CURS EDAT HORARI
  • FICHA RESUMEN DE PROYECTO COFINANCIADO POR EL FSE EXP
  • BPDM FTFBALLOT 1 TYPOS AND ERROS IN THE
  • DIE FOLGEN DES BEGEHENS VON SÜNDEN آثار المعاصي و
  • GRILLE D’ÉVALUATION DES PROJETS DE RECHERCHE EN MEDECINE GENERALE
  • SENTENCIA T70399 ACCION DE TUTELA CONTRA PARTICULARESPROCEDENCIA EXCEPCIONALCAJA POPULAR