7 a közigazgatási eljárási törvény és a tűzvédelmi hatósági eljárás összefüggései a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó

7
A

közigazgatási eljárási törvény és a tűzvédelmi
hatósági eljárás összefüggései
A tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről és a
tűzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól szóló 79/2007.
(IV. 24.) Korm. rendelet (megjelent a Magyar Közlöny 51. számában) új
feladatokat is jelent az érintettek számára. Ebben próbál fogódzót
adni összeállításunk.
Új feladatok
A generációváltás eredményeként ma már kevés olyan megelőzési
szakember dolgozik, aki ismerte a most hatályát vesztett szabályozás
előtti gyakorlatot. Ugyanakkor közben a Közigazgatási eljárási
törvénnyel jelentős eljárási változások is történtek. Ezért is fontos
lehet a 2007. május 1-én hatályba lépett rendelettel összefüggő Ket.
áttekintése. Ugyanakkor a cégek tűzvédelmi vezetői, ügyintézői, a
tervezők, beruházók számára is új ismereteket jelent az alakuló
gyakorlat.
A R. 1. § (1) bekezdése a hivatásos önkormányzati tűzoltóság hatósági
jogkörét jelentős mértékben kiterjeszti (pld. eltérési ügyek
meghatározott csoportjai, tűzvizsgálati eljárás lefolytatása,
munkavállaló tevékenységtől eltiltása). A hatáskörök gyakorlásának
kiterjesztésének közvetlen következménye az, hogy a hivatásos
önkormányzati tűzoltóságoknak és a megyei katasztrófavédelmi
igazgatóságoknak a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás
általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit
(Ket.) felépítését behatóan ismerniük kell.
Hatósági eljárások esetén a Ket. meghatározza a hatósági eljárások
lefolytatása során alkalmazandó alapelveket és alapvető
rendelkezéseket, a hatóságok, az ügyfelek és az eljárás egyéb
résztvevői által az eljárás során gyakorolható jogait és
kötelességeit, az eljárás lefolytatásának rendjét.
A Ket. felépítése
A Ket. fejezetenkénti csoportosításban fogja össze az eljárás egyes
szakaszaihoz, vagy egymással szorosan összefüggő rendelkezéseket az
alábbiak szerint:
I.
fejezet - alapelvek és alapvető rendelkezések
II.
fejezet - joghatóság, hatáskör és illetékesség valamint belföldi
és külföldi jogsegély szabályai
III.
fejezet - az elsőfokú hatósági (és szakhatósági) eljárás szabályai
IV.
fejezet - a hatóság döntései
V.
fejezet - hatósági bizonyítvány, igazolvány és nyilvántartás
VI.
fejezet - hatósági ellenőrzés
VII.
fejezet - jogorvoslatok
VIII.
fejezet - végrehajtási eljárás
IX.
fejezet - eljárási költség
X.
fejezet - elektronikus ügyintézés és hatósági szolgáltatás
XI.
fejezet - záró rendelkezések
Az alapelvek, és alapvető rendelkezések alkalmazását a teljes
eljárásban érvényre kell juttatni.
A III. fejezet azokra a kérdésekre ad választ, hogyan kell a hatósági
(szakhatósági) eljárást lefolytatni.
Az elsőfokú hatósági eljárás lefolytatása
Az elsőfokú eljárás folyamat ábrája segítheti legkönnyebben az
ügymenet áttekintését.
I. Az elsőfokú hatósági eljárás megindítása
Az eljárás indulhat:

Kérelemre
Hivatalból


beérkezik a kérelem
Előterjeszthető : 34. §
Kérelem kötelező tartalmi elemei: 35. § (és 36. § (1))
A joghatóság, a hatáskör és az illetékesség vizsgálata: 22. § (1)
A hatóság ezeket az eljárás minden szakaszában hivatalból köteles
vizsgálni!

===============
Ha mindhárommal rendelkezik
===========================

Ideiglenes intézkedés: 22. § (3)-(5)
Ha valamelyikkel nem:

A hatóság a kérelem megérkezését követően haladéktalanul ellenőrzi,
hogy a kérelem megfelel-e a 35. § (1) és (2), továbbá a 36. § (1) és
(3) bekezdésében foglalt követelményeknek.
====================================================================
Áttétel: 22. § (2)
(haladéktalanul ill. 5 napon belül)

Ha az ügyfél a kérelmet hiányosan nyújtotta be, a hatóság a kérelem
beérkezésétől számított nyolc napon belül - megfelelő határidő
megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés
mellett - hiánypótlásra hívja fel.
=====================================================================
A hatóság a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja 8 napon belül
végzéssel: 30. §

Ha a megadott határidőre pótolja


Ha az ügyfél nem pótolja határidőre
Az eljárás megindítása: 29. § (1); (2)
Az eljárás megszüntetése: 31. §



Értesítés: 29. § (3) – (9)
Az értesítés mellőzhető: 29. § (4)
Az értesí-tésnek tartalmaznia kell: 29. § (5)


Kérelemre indult: A kérelem beérkezésétől számított 5 nap
(elektronikus formában érk.: 3 nap)
Hivatalból indult: az eljárás megindításától számított 5 nap
Az eljárás kérelemre vagy hivatalból indulhat (kérelemre indul pl. a
tűzjelző és oltórendszerek létesítési engedélyezési eljárása,
hivatalból indul a tűzvizsgálati eljárás).
Ennek megkülönböztetése azért szükséges, mert a Ket. eltérő
jogkövetkezményeket rendel a fenti eljárásfajtáknál. A vonatkozó
12/2007. (IV.25.) ÖTM rendelet értelmében a tűzvizsgálati eljárás csak
és kizárólag hivatalból indulhat!
1. Mind a kérelemre, mind a hivatalból indult eljárás során érvényesül
az a szabály, hogy a hatóságnak joghatóságát, hatáskörét és
illetékességét az eljárás minden szakaszában hivatalból kell
vizsgálnia. Ha a hatóságnak nincs hatásköre vagy illetékessége, úgy a
kérelmet és az iratokat haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem
megérkezésétől, folyamatban levő ügyben a hatáskör és illetékesség
megállapításától számított 5 napon belül átteszi a hatáskörrel és
illetékességgel rendelkező hatósághoz. Az áttétel hivatalos levéllel
történik. Áttétel esetén is helye lehet ideiglenes intézkedésnek Ket.
22. § (3)-(5).
2. A Ket. lényeges szabálya, hogy az ügyfeleket meghatározott
esetekben értesíteni kell az eljárás megindításáról. (Ket. 29. §).1
2.1 Amennyiben hivatalból indult az eljárás az ismert ügyfelet az
eljárás megindításától számított 5 napon belül értesíteni kell az
eljárás megindításáról (Ket. 29. § (3) bekezdésének a) pontja).
2.2. Amennyiben kérelemre indult az eljárás az ismert ellenérdekű,
illetve érintett ügyfelet a kérelem beérkezésétől számított 5 napon
belül kell értesíteni az eljárás megindításáról. (Ket. 29. § (3)
bekezdésének b) pontja). A különböző tűzoltó és –jelzőrendszerek
engedélyezési eljárásaiban ügyfélnek minősül a tervezőn túl a
kivitelező, a tulajdonos, a használó, a bérlő, stb. is. A
tűzvizsgálatnál ügyféli jogosultsága van a biztosítónak, a hitelt
nyújtó pénzintézetnek, valamint a résztulajdonosoknak,
haszonélvezőnek, stb. is. Összességében mindenki ügyfél akinek jogos
érdekét az aktuális hatósági eljárás érintheti.
2.2.1 Ehhez képest speciális szabályt tartalmaz a Ket. 29. § (9)
bekezdése, melynek értelmében kérelemre indult eljárásban az ügyfelet
akkor kell értesíteni az e szakaszban meghatározott tartalommal,
amennyiben ezt az ügyfél kéri.
3. Kérelemre indult eljárást a Ket. 34.-38. §-a szabályozza. Ha nincs
olyan ok, amely miatt a 1.1. szerinti hatáskör vagy illetékesség
hiányát meg kellene állapítani, úgy az 1. számú melléklet szerint a
hatóság a kérelmet haladéktalanul ellenőrzi (Ket. 37. § (1))
3.1 Ha a kérelem hiányos úgy hiánypótlási felhívást kell kibocsátani 8
napon belül (formája: hivatalos levél) A hiánypótlási felhívás 8 napon
túl akkor adható ki, ha a hiánypótlás tartalmi hiányosságra utal. A
hiánypótlás teljesítése után – amennyiben az ügyfél szakmailag nem
helytálló kiegészítést nyújtott be – újabb hiánypótlási felhívás is
kiadható. Az ügyintézési határidő a hiánypótlás teljesítésével nem
indul újra, hanem folytatódik.
3.2. Meg kell vizsgálni nem áll fenn kérelem érdemi vizsgálat nélküli
elutasításának oka (30. §) megszüntetési (31. §) , felfüggesztési (33.
§). Ebbe a kategóriába tartozik a tűzvizsgálati eljárás lefolytatására
irányuló kérelem, ha azt hivatalból nem kell lefolytatni. A kérelmet a
Ket. 30. § g) pontja alapján végzéssel el kel utasítani, mivel
nyilvánvalóan nem hatósági ügyre irányult a kérelem. Azért nem
minősíthető hatósági ügynek ebben az esetben a tűzvizsgálati eljárás,
mert a tűzvédelmi törvény szerint a tűzvizsgálat hatósági tevékenység,
melynek kereteit – hasonlóan az építési engedélyezési eljárások
szakhatósági igénybevételéhez – a végrehajtási rendelet állapítja meg.
Az ÖTM rendelet azonban csak a hivatalból lefolytatandó eljárásokat
minősíti hatósági ügynek.
Mit kell vizsgálni az elsőfokú eljárás során?
Az elsőfokú eljárás során vizsgálandó körülményeket az alábbi táblázat
tartalmazza, csakúgy, mint a döntés meghozatalának fajtáit és a döntés
közlésére vonatkozó főbb szabályokra történő utalást.
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
Az elsőfokú hatósági eljárás
A hatóság vezetője egyszer 30 nappal meghosszabbíthatja: 33. § (7)
Ügyintézési határidő 33. §
Az ügyintézési határidő a kérelem megérkezése napján, illetve az
eljárás hivatalból történő megindításának napján kezdődik.
Főszabályként: 30 nap.


Vizsgálni kell:
Képviseletet: 40. §
Hatósági közvetítőre szükség van-e: 41. §
Kizárás előfordulhat-e: 42. §
Igazolási kérelem: 66-67. §
Iratbetekintés: 68. §
Az eljárás akadályozásának következményei: 61. §

A tényállás tisztázása: 50. §
Az ügyfél nyilatkozata: 51. §
Idézés: 46. §
Irat: 52. §
Tanú / hatósági tanú: 53. §
Szemle tartása: 56. §
Szakértő igénybevétele: 58. §
Szakhatósági állásfoglalás kérése: 44. § ld. 3. sz. ábra.
Tolmács: 60. §
Tárgyalás és közmeghallgatás: 62. §
(egyezségi kísérlet: 64. §)
Bizonyítékok ismertetése: 70. §
Az eljárás felfüggesztése: 32. §
Az eljárás megszűntetése: 31. §
Értesítés: 49. §
A hatóság köteles az ügyfelet a tanú és a szakértő meghallgatásáról, a
szemléről és a tárgyalásról legalább öt nappal korábban értesíteni
azzal a tájékoztatással, hogy a meghallgatáson (szemlén, tárgyaláson)
részt vehet, de megjelenése nem kötelező.
======================================================================
A hatóság döntése
Határozat: 71. §
Ha az ügy érdemében dönt.
Kötelező tartalmi elemei: 72. § (1); (4); (6)
Egyéb vonatkozó szabályok: 73. §; 74. §
Végzés
Az eljárás során eldöntendő egyéb kérdésben.
Kötelező tartalmi elemei: 72. § (2)-(6)
Egyezség jóváhagyása: 75. §
Hatósági szerződés: 76. -77. §
Akkor köthető, ha jogszabály lehetővé teszi és a közérdek és az ügyfél
érdeke egyezik.
A döntés közlése
78. § (1) A határozatot közölni kell az ügyféllel és azzal, akire
nézve az jogot vagy kötelezettséget állapít meg, az ügyben eljárt
szakhatósággal és a jogszabályban meghatározott más hatósággal vagy
állami szervvel.
(2) A végzést az ügyféllel, illetve az eljárás olyan egyéb
résztvevőjével kell közölni, akire nézve az jogot vagy kötelezettséget
állapít meg, illetve akinek a jogi helyzetét közvetlenül érinti.
======================================================================

Ha a hatóság és a szakhatóság, vagy több szakhatóság egymással
ellentétes egyedi előírást állapít meg vagy feltételt támaszt, a
megkereső hatóságnak és az érintett szakhatóságoknak álláspontjukat
nyolc napon belül egyeztetniük kell. 44. § (5)
===================================================================

Kézbesítési vélelem: 79. §




A döntés közlésének napja: 78. § (6)
Hirdetményi közlés: 80. §
Kézbesítési meghatalmazott: 81. § (1)
Kézbesítési ügygondnok: 81. § (2)-(4)
Közlés szóban ill. egyéb módon: 82. § (5)-(7)
Nyilvános közzététel: 82. § (8)


Milyen formában kaphat írásbeli közlést az ügyfél?
A Ket. alkalmazása során a hatóság ügyfélhez intézett írásbeli
közlései alapvetően három csoportba sorolhatóak:
1. végzés,
2. határozat,
3. hivatalos levél
A Ket. ugyan nem határozza meg a hivatalos levél fogalmát, de ilyennek
kell tekinteni minden olyan hatóság által kibocsátott iratot, amely
nem esik a Ket. által meghatározott más elnevezés alá. Annak
érdekében, hogy egyszerűbb legyen annak eldöntése, hogy mikor kell
végzést és mikor kell hivatalos levelet kibocsátani a Ket. szakértői
bizottságának 9. sorszámú állásfoglalását mellékletként közöljük.
A Ket a fenti irattípusokon kívül önálló rendelkezéseket tartalmaz a
jegyzőkönyvre, hivatalos feljegyzésre, idézésre és értesítésre,
hatósági bizonyítványra, igazolásra és nyilvántartásra, valamint a
73.§ (4) bekezdés szerint a jogszabály elrendelheti, hogy a hatóság a
döntését az erre a célra rendszeresített formátumban, a jogszabályban
meghatározott adattartalommal adja ki.
Erre az esetre példa a tűzvizsgálati jelentés, mely formanyomtatványt
az ÖTM rendelet melléklete tartalmaz. A Ket. rendelkezése értelmében a
formanyomtatvány nem szerkeszthető át, és semmilyen módon nem
változtatható meg.
Ket. Szakértői Bizottságának szakmai véleményét tartalmazó
9. számú módszertani állásfoglalása
a végzésekről
A Ket. alapján a közigazgatási hatóság - az ügyféllel, az eljárás
egyéb résztvevőivel [172. § c) pontja], illetve az eljárásban
előforduló más személyekkel (pl. a 133-134. § alapján a pénzfi-zetési
kötelezettség végrehajtása során érintett pénzügyi intézmény,
munkáltató, illetve ezek alkalmazottja, vezetője), továbbá a más
közigazgatási hatóságokkal (pl. szakhatóság, megke-resett hatóság)
való érintkezési formák tekintetében - az adott hatósági ügyben
többféle mó-don nyilvánulhat meg.
1. A közigazgatási hatóságnak az ügy érdemében hozott (az ügyfél
kérelmének helyt adó, vagy azt – érdemi vizsgálatot követően –
elutasító, valamint az ügyfél részére kötelezett-séget megállapító,
továbbá az ellenérdekű ügyfelek között létrejött egyezséget
jóváha-gyó) döntése határozat formáját ölti.
2. A közigazgatási hatóság végzést hoz azokban az esetekben, amikor a
Ket. ezt kifeje-zetten előírja, illetőleg - kifejezett előírás
hiányában is - akkor, ha az ügyfél (az eljárás egyéb résztvevője, az
eljárásban előforduló más személyek) által az eljárás folyamán
benyújtott eljárási természetű kérelmét bírálja el, továbbá az eljárás
folyamán eljárási természetű kötelezettséget állapít meg.
Ennek alapulvételével a közigazgatási hatóság a következő esetekben
hoz végzést:
A./ A Ket. kifejezett rendelkezése alapján a hatóság végzéssel dönt:
1.
- a kérelemre indult eljárásban a jogutódlásról [16. § (2) bek.];
2.
- az ideiglenes intézkedésről [22. § (4) bek.; 72. § (3) bek.];
3.
- az ügyfél kérelmének (fellebbezési kérelmének, újrafelvételi
kérelmének, méltányos-sági kérelmének) érdemi vizsgálat nélküli
elutasításáról [30. §; 104. § (2) bek.; 112-113. §];
4.
- az eljárás felfüggesztéséről, az eljárás felfüggesztésére
irányuló ügyféli kérelem eluta-sításáról, a felfüggesztés
megszüntetéséről [32. §];
5.
- az eljárás megszüntetéséről [31. §; 21. § (6) bek.; 23. § (2)
bek.; 32. § (1) bek.; 51. § (1) bek.];
6.
- az ügyfél által bejelentett kizárási okról [43. § (2) bek.];
7.
- a bizonyítékok lefoglalásáról [50. § (7) bek.; 56. § (5) bek.;
92. § (2) bek.];
8.
- a tanú elővezetéséről [48. § (5) bek.];
9.
- a szakértő kirendeléséről [58. § (7) bek.];
10.
- a tolmács kirendeléséről [60. § (3) bek.];
11.
- a hatósági közvetítő kirendeléséről [41. §; 179/2005. (IX, 9.)
Korm. rendelet 8. §-a];
12.
- az eljárási bírság kiszabásáról [61. §];
13.
- az igazolási kérelemről [66-67. §];
14.
- az irat-betekintés kizárását vagy korlátozását tudomásul nem
vevő, illetve az azt vitató harmadik személy esetében [69. § (4)
bek.];
15.
- az egyéb eljárási költség összegének megállapításáról [158. §
(1) bek.];
16.
- az eljárási költség ügyfél általi megelőlegezéséről, a
megelőlegezett költség esetleges visszatérítéséről [158. § (1)
bek.];
1.
- az eljárási költség viseléséről [158. § (1) bek.];
2.
- a személyes költségmentesség engedélyezéséről, az engedélyezett
költségmentesség módosításáról, ill. visszavonásáról [159. §;
180/2005. (IX. 9.) Korm. rendelet];
3.
- a végrehajtás elrendeléséről [130. §];
4.
- az azonnali beszedési megbízást nem teljesítő pénzügyi intézmény
kötelezéséről, a nem teljesítésért felelős munkatárs (ennek
hiányában a vezető) tekintetében eljárási bírság kiszabásáról
[133. § (5) bek.];
5.
- az azonnali beszedési megbízással be nem hajtható, pénzügyi
intézménynél kezelt és a kötelezett rendelkezésére álló pénzösszeg
végrehajtás alá vonásáról [137. §; 1994. évi LIII. törvény 80. § -
az ún. átutalási végzés];
6.
- a munkabérből történő letiltásról, illetve a letiltás nem
teljesítéséért felelős munkatárs (ennek hiányában a vezető)
tekintetében eljárási bírság kiszabásáról [134. § (1) és (3)
bek.];
7.
- az ingatlan jelzálogjoggal való megterheléséről és a jelzálogjog
ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéséről, a jelzálogjog
törléséről [136. § (4) bek.; 150. § (4) bek.];
8.
- a végrehajtási eljárásban a bírósági végrehajtásról szóló 1994.
évi LIII. törvény alapján döntést igénylő kérdésekben [137. §];
9.
- a meghatározott cselekmény elvégzése vagy meghatározott
magatartás tanúsítása ér-dekében a végrehajtás foganatosításának
módjáról [140-142. §];
10.
- az ingóság pénzegyenértékének megállapításáról [143. § (6)
bek.];
11.
- a végrehajtás felfüggesztéséről, a végrehajtás felfüggesztésére
irányuló kérelem eluta-sításáról, a felfüggesztés megszüntetéséről
[148. §];
12.
- a végrehajtás megszüntetéséről [149. §];
13.
- a biztosítási intézkedés elrendeléséről [151. § (1) bek.];
14.
- a végrehajtási kifogásról [152. § (2) bek.];
15.
- a fellebbezési eljárásban a végzésekkel kapcsolatos döntésekről
[105. § (6) bek. – e rendelkezés értelemszerűen irányadó, a
bírósági felülvizsgálat kivételével, a többi jog-orvoslati formára
is).
B./ A Ket. kifejezett rendelkezése hiányában is, az ügyfél/más személy
által előterjesztett eljá-rási természetű kérelmek elbírálása,
valamint az eljárási természetű kötelezettségek megálla-pítása körében
a hatóság végzéssel dönt:
1.
- a hivatalból indult eljárásban a jogutódlásról [16. § (1) bek.];
2.
- a képviselő visszautasításáról [40. § (4) bek.];
3.
- a tanú, illetve a bejelentő személyazonosító adatainak zárt
kezelésére irányuló kére-lemről [55. § (4) bek.];
4.
- a helyszíni szemle elrendeléséről [56. § (1) bek.];
5.
- az ügyfélnek az ellenérdekű ügyfél irat-betekintési jogának
kizárására irányuló kérel-méről [68. § (3) bek.];
6.
- az irat-betekintésre irányuló kérelemről [68. § (4) bek.];
7.
- a kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelemről [79. §];
8.
- a kézbesítési ügygondnok kirendeléséről [81. § (2) bek.];
9.
- a végrehajtás során a kötelezett fizetési kedvezményre irányuló
kérelméről [135. § (1) bek.];
10.
- a késedelmi pótlék megállapításáról (a végrehajtást elrendelő
végzés utáni időszakra) [138-139. §];
11.
- a késedelmi pótlék mérsékléséről, illetve felszámításának
mellőzéséről [138. § (5) bek.].
3. Bár ugyancsak kötelezettséget fogalmaz meg, viszont mégsem igényel
végzési formát az idézés [46. § (1) bek.], illetőleg a végrehajtási
eljárásban a kötelezett pénzforgalmi bankszámláját vezető pénzügyi
intézményhez intézett azonnali beszedési megbízás [133. § (1) bek.].
Az idézés tartalmi elemeit a 46. § (4) bekezdés állapítja meg, míg az
azonnali beszedési megbízás (prompt inkasszó) esetében a pénzforgalmi
szabályok az irányadók.
4. Minden egyéb esetben a közigazgatási hatóság a kevesebb formai
kötöttséggel járó és – főképpen az ügyfél vonatkozásában – az udvarias
hangnem használatának inkább kedvező hivatalos levél formájában
érintkezik az eljárás szereplőivel (ügyfél, eljárás egyéb résztvevői,
más személyek, más hatóságok).
Ennek alapján hivatalos levél formájában történik különösen:
12.
- az áttétel, az ügyfél értesítése az áttételről [22. § (2) bek.];
13.
- a belföldi jogsegély, ide értve a 36. § (2) bekezdése szerinti
megkeresést is [26. §; 36. § (2) bek.];
14.
- a nemzetközi jogsegély [27. §];
15.
- a jogsegély-kérelmek megtagadása [26. § (4) bek.; 28. §];
16.
- az ügyfél értesítése az eljárás megindításáról [29. § (3) és (9)
bek.];
17.
- az ügyfél értesítése a tanú és a szakértő meghallgatásáról, a
szemléről, a tárgyalásról, illetve a hatósági ellenőrzésről [49.
§; 90. §];
18.
- az ügyfél értesítése a bizonyítékok ismertetéséről [70. §];
19.
- az idézés [46. § (1) bek.];
20.
- a hiánypótlási felhívás [37. § (2) bek.];
21.
- az ügyfél adatközlésre/nyilatkozattételre való felhívása [51.
§];
22.
- a szakhatósággal való érintkezés [44-45. §];
23.
- a kizárás kérdésében való döntés, ha a kizárási okot nem az
ügyfél jelentette be [42-43. §];
24.
- az ügyintézési határidő meghosszabbítása [33. § (7)-(8) bek.];
25.
- a hatósági ellenőrzés és szemle körében rendőrségi közreműködés
kérése, hatósági ta-nú felkérése, ügyészi előzetes jóváhagyás
beszerzése [57. §; 88. § (4) bek.; 89. § (4) bek.];
*
ha a végrehajtás foganatosítását nem a végrehajtást elrendelő
szerv végzi, a végrehaj-tást elrendelő szervnek a fizetési
kedvezmény engedélyezéséhez való hozzájárulása [135. § (1) bek.].
2007
1

  • HOW TO MEASURE CUSTOMER SATISFACTION IN NEW HAMPSHIRE STATE
  • AKOMA NTOSO VERSION 10 PART 1 XML VOCABULARY OASIS
  • NPS FORM 10‑900B (REV 012009) OMB NO 1024‑0018 (EXPIRES
  • MAYOR GARCETTI LAUNCHES NATION’S FIRST CITYBASED CYBER LAB PUBLICPRIVATE
  • DOHODA O MLČENLIVOSTI A O OCHRANĚ PRÁV DUŠEVNÍHO VLASTNICTVÍ
  • VERTRAG MIT NEBENBERUFLICHEM ÜBUNGSLEITER ALS ANGESTELLTEN ZWISCHEN DEM VERTRETEN
  • MATEŘSKÉ ŠKOLY ÚDAJE O MATEŘSKÉ ŠKOLE ZA ŠKOLNÍ ROK
  • GRUPO NUTRESA SA CARRERA 43A NO 1A SUR 143
  • UN SLOGAN POUR LES DROITS DES ENFANTS AU CDI
  • BOTTOM OF FORM İMAR KANUNU (1) KANUN NUMARASI
  • KISH HOUSEHOLD LIST DIRECTIONS MATCH THE HOUSEHOLD NUMBER ASSIGNED
  • UNIT NATURE OF SCIENCE LESSON PLAN UNIT 3 ACTIVITY
  • WSTĘPNE OŚWIADCZENIE JEDNOSTEK BRANŻOWYCH O ZAPEWNIENIU DOSTAWY MEDIÓW STOSOWNIE
  • FOLKLORA KURSA DARBI L ALBREKTE LATVIEŠU GADSKĀRTU
  • FEBRUAR 2011LONE KROGH SUS 8 – FORBEREDELSESSKEMA TIL
  • CHEROKEE COUNTY FARM BUREAU – PAUL SCHMIDT MEMORIAL COLLEGE
  • CDLA LA FAE MZ 38 V2 CELULAR 084519925 TELEFAX042396119
  • 10A NCAC 71W 0404 KINSHIP AND LIVING WITH A
  • WHITE GARDINER PRABHAKAR AND RAZAK A COMPARISON OF BARCODING
  • LINKS TO SALEM WITCH TRIALS WEBSITES NATIONAL GEOGRAPHIC WEBSITE
  • 32012D0137 PROVEDBENA ODLUKA KOMISIJE OD 1 OŽUJKA 2012 O
  • SELLO DEL REGISTRO DE ENTRADA AJUNTAMENT D’ALCÀSSER SOLICITUD
  • STRESZCZENIE PLANU GOSPODAROWANIA WODAMI DLA OBSZARU DORZECZA DUNAJU W
  • INSTRUCCIÓN ADMINISTRATIVA NO 06 PARA SEÑORES NOTARIOS DE SUPERINTENDENTE
  • THOMAS WALLER GISSING BEFORE HIS MOVE TO WAKEFIELD SOME
  • ICONO DECISIÓN SIRVE FUNDAMENTALMENTE PARA ESTABLECER CUÁL O
  • GSPSNUSA1043ADD1 PAGE 0 ORGANIZACIÓN MUNDIAL DEL COMERCIO GSPSNUSA1043ADD1 20
  • HAFTALIK İŞ PROGRAMI BIRIM TARIH …2014 …2014 YAPILACAK
  • BUILDING FUTURES A HERTFORDSHIRE GUIDE TO PROMOTING SUSTAINABILITY IN
  • VENTANA RESEARCH – BI AND BPM BUSINESS INTELLIGENCE MEETS